Szlovákia nem használta ki eléggé a gyors növekedést

A vártnál gyengébb GDP-növekedés?
Pozsony |

A szlovák államháztartás hiánya történelmi mélypontra esett vissza, a helyzet azonban korántsem olyan rózsás, mint azt a pénzügyminisztérium állítja. Szlovákia nem használta ki eléggé az elmúlt évek dinamikus gazdasági növekedését az államadósság látványos csökkentésére.

Történelmi siker – így jellemzi a pénzügyminisztérium az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által közzétett legfrissebb adatokat. Ezek szerint Szlovákia államháztartási hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékára csökkent, amire Szlovákia történetében még valóban nem volt példa. Alexandra Gogová, a pénzügyminisztérium szóvivője is elismeri azonban, hogy a javulás elsősorban a gyors gazdasági növekedésnek köszönhető, ami egyre nagyobb adóbevételt biztosít az államnak. „A tavalyi adó- és járulékbevételek még az elmúlt évre elfogadott állami költségvetésben jelzett várakozásokat is 407 millió euróval haladták meg” – mondta Gogová.

Hasonló véleményen vannak az elemzők is.

„A gyors gazdasági növekedésnek és az ígéretesen alakuló foglalkoztatottságnak köszönhetően az állam jóval több adót szedhet be a vártnál, ami az állam gazdálkodásán is meglátszik”

– nyilatkozta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Az ellenzék szerint ugyanakkor nem beszélhetünk hatékony takarékoskodásról. „Az adóbevételek jelenlegi szintjénél a deficit csökkentése nem számít nagy művészetnek” – vallja Eugen Jurzyca, az SaS parlamenti képviselője, aki szerint a kormány teljesen felesleges intézkedésekre szórja el az adófizetők pénzét.

Hogy az államháztartás hiányát Szlovákia jóval nagyobb ütemben is csökkenthette volna, azt az Eurostat adatai is bizonyítják. A tavalyi 0,7 százalékos szlovák deficit a 28 tagú EU-ban a 10. legrosszabbnak számított. A visegrádi országok közül csak Magyarország halmozott fel nagyobb, a GDP 2,2 százalékát kitevő hiányt. Csehország ezzel szemben már tavaly 0,9 százalékos többlettel zárta az évet, ami a 7. legjobb adat az EU-ban, és a szlovák kormánynál takarékosabban gazdálkodtak tavaly a lengyelek is. Az elmúlt évben egyébként az uniós országok fele büszkélkedhetett pluszos államháztartással.

Szlovákiának tavaly sikerült csökkentenie a GDP-arányos államadósságot is. A 2013-as 54,7%-os csúcshoz képest tavalyra ez 48,9%-ra esett vissza, ami alig 5,8 százalékpontos csökkenésnek számít.

Az elemzők szerint az európai példák is bizonyítják, hogy a gyors gazdasági növekedésnek köszönhetően ennél jóval nagyobb adósságcsökkentést is végrehajthatott volna Szlovákia. Csak összehasonlításképpen: Németországban az adósságot ugyanekkor több mint 17, Magyarországon pedig a nyolc évvel ezelőtti 80,5%-hoz képest csaknem 10 százalékponttal sikerült lefaragni. Csehország 2013-ban érte le a csúcsot, csaknem 45%-os GDP-arányos adóssággal, ami mára több mint 12 százalékponttal, 32,7%-ra esett vissza. Az Európai Unió sok tagállama az elmúlt években – kihasználva a kedvező világgazdasági folyamatokat – pluszos vagy nullszaldó körüli államháztartást visz, ami komoly adósságcsökkentést jelent. 2014 és 2018 között hét tagállamban csökkent 10 százalékpontot meghaladó mértékben az adósság.

Az idei évre már a szlovák kormány is nullszaldós költségvetést állított össze, az elemzők szerint azonban egyelőre kétséges, hogy ezt sikerül-e elérni, a közelgő parlamenti választások miatt a kormány ugyanis egyre több olyan szociális intézkedést hoz, ami növeli az állam kiadásait és csökkenti a bevételeit. „Mindezt figyelembe véve, nem csoda, hogy a mi előrejelzéseink az idei évre is enyhe deficittel számolnak” – tette hozzá Muchová. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?