Rekordrészvétel Diósförgepatonyban

futás illusztráció

Kétszázhuszonkilenc futó és kocogó állt rajthoz nagyszombaton a diósförgepatonyi Barátság nemzetközi országúti futóverseny immár harmincnyolcadik felvonásán, ami új részvételi csúcsként került az országhatárokon túl is népszerű atlétikai rendezvény krónikájába. 

A csallóközi sportos tavaszköszöntő iránt tanúsított felfokozott érdeklődés a szervezők számára nagy kihívást jelentett. Fél órával a rajt előtt elfogytak a rajtszámok, közben újabb résztvevők is érkeztek.

 „Harmincharmadik alkalommal veszünk részt a versenyen, ötvenegyen jöttünk Tatáról” – büszkélkedett, Lamatsch János, a tatai Sprint futóklub vezetője. Azt, hogy a Csallóközben virágkorát éli a hosszútávfutás, a Csallóközi Marathon Club, a bősi, a nyárasdi futóklub, a somorjai 3klub versenyzőinek a száma is igazolta. Természetesen a felsőszeli RoniRun Club futói is éltek a kínálkozó lehetőséggel. „Hat évvel ezelőtt pont ezen a napon, ezen a versenyen rajtoltunk el jelképesen jövendőbelimmel a közös úton. Eljöttem, hogy futással emlékezzek a jeles napra” – ecsetelte házassági évfordulóját Kontár Ronald, a RoniRun Club elnöke.

 Közben a szervezők újabb rajtszámokat hoztak a helyszínre. „Annak érdekében, hogy mindenki a rajtlistára kerüljön, a megszokottnál tíz perccel később rajtolunk” – magyarázta a rendhagyó döntést a diósförgepatonyi polgármester, Gálffy Szilárd. Végül eldördült a rajtpisztoly, a futók és a kocogók az aszfalt borította országúton tíz kilométert teljesítettek, tizenhárom versenykategóriában küzdöttek a győzelemért. A DSC sporttelepe előtt rajtoltak el, Szentmihályfa érintésével Felsőpatonyig futottak, ott fél távnál fordultak, és a rajt helyszínén értek célba. Azt már egy kilométer után sejteni lehetett, hogy a favoritok közé sorolt Magyar Imre és René Valent párharcából kerül ki a megmérettetés abszolút győztese. Velük azonban lépést tartott a felsőszeli Papp Ferenc, ez volt a legjobbak sorrendje fél távnál. A viadal második felében a tavalyi győztes Valent lerázta riválisait, és közel fél perc előnnyel ért célba, a második helyen Papp Ferenc végzett, harmadikként pedig Magyar Imre zárt. „A fordulót követően beleerősítettem. Amikor láttam, hogy üldözőim nem tudják tartani az általam diktált iramot, már csak a stopperóra volt az ellenfelem. Örülök, hogy megismételtem tavalyi elsőségemet, s több mint egy perccel jobb időt futottam, mint 2018-ban” – fogalmazott elégedetten a megmérettetés legjobbja. 

Ami a díjazást illeti, a szervezők a kategóriák dobogós helyezettjeit, a férfiak és a nők abszolút sorrendjének dobogósait, a megmérettetés legifjabb és legidősebb résztvevőjét, valamint a három legjobb hazai versenyzőt serleggel és oklevéllel jutalmazták. A résztvevők emlékérmet kaptak, és magukkal vihették rajtszámukat is.

„Sikerült menet közben áthidalni a problémákat. Mindenkinek jutott rajtszám, szuvenír. Ugyanis a délelőtti gyerekversenyen fennmaradt érmeket is kiosztottuk. Jövőre azonban a megszokottnál nagyobb készlettel várjuk a résztvevőket. A nagy érdeklődés viadalunk színvonalát minősíti, presztízsét igazolja” – summázta lapunknak tapasztalatait Koczó Vince, a szervezőbizottság elnöke. A gulyáspartira, az eredményhirdetésre a tavalyi kiíráshoz hasonlóan ezúttal is a DSC sporttelepén került sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?