GALÉRIA: Kim Dzsong Un megérkezett Vlagyivosztokba, és nagyon boldog

Kim Dzsong Un

Páncélozott vonatán megérkezett Vlagyivosztokba Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - közölték szerda reggel orosz hírügynökségek és televíziók.

Kimet a távol-keleti nagyvárosban csütörtökön fogadja majd Vlagyimir Putyin orosz elnök. A két vezető első találkozója várhatóan a Russzkij szigeten található Távol-Keleti Szövetségi Egyetemen lesz.

Észak-Korea vezetője Haszannál lépte át az orosz határt, ahol az ünnepélyes fogadtatása után ellátogatott az orosz-észak-koreai barátság házába. A létesítményt 1986-ban hozták létre, az észak-koreai vezető nagyapja, Kim Ir Szen látogatásához időzítve. A házat korábban felkereste a távol-keleti kommunista ország második vezetője, a néhai Kim Dzsong Il, Kim Dzsong Un apja is.

Kim Dzsong Unt Haszanban Alekszandr Kozlov, a Távol-Kelet és a sarkvidék fejlesztéséért felelős miniszter, valamint Oleg Kozsemjako, a Tengermelléki terület kormányzója várta, Vlagyivosztokban pedig katonai tiszteletadás fogadta.

Az észak-koreai vezető Haszanban az orosz médiának nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy "nagyon hasznos" megbeszéléseket folytat majd Putyinnal a regionális biztonságról.

A megérkezés nem volt zökkenőmentes, a vonatnak ugyanis vissza kellett tolatnia:

Kim Jong Un has arrived in Russia ahead of talks with Vladimir Putin ... but there was a false start at the train station https://t.co/GN99fJ4ctL pic.twitter.com/JEkBovSTWV

— ITV News (@itvnews) 2019. április 24.

Galéria

A legutóbbi orosz-észak-koreai csúcstalálkozót 2011-ben Ulan-Udében tartották meg, Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök és Kim Dzsong Il akkori észak-koreai vezető részvételével. Putyin, aki 2000-ben járt Phenjanban, 2001-ben Moszkvában, 2002-ben pedig Vlagyivosztokban fogadta a jelenlegi észak-koreai vezető apját.

Oroszország és Észak-Korea tavaly emlékezett meg a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójáról. Rendszerének a Szovjetunió általi elismerését követően Kim Ir Szen első külföldi útja Moszkvába vezetett.

Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója kedden azt mondta, hogy a vlagyivosztoki tárgyalások homlokterében a Koreai-félsziget "nukleáris problémájának" békés megoldása és Északkelet-Ázsia biztonságának szavatolása áll majd. Megjegyezte: noha a Hanoiban februárban megtartott második amerikai-észak-koreai csúcs nem hozott látható eredményt, a felek továbbra is a párbeszéd folytatása iránti készségüket hangoztatják. Usakov hangsúlyozta, hogy Moszkva hozzá akar járulni a pozitív tendenciák megerősítéséhez, és más országokkal együttműködve azon munkálkodni, hogy létrejöjjenek a feltételei a Koreai-félsziget problémája rendezéséről szóló komoly megállapodások megkötésének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?