Merényletek Srí Lankán - A meggyanúsított terrorszervezet vezetője is felrobbantotta magát

srí lanka merénylet

A húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadásban kilenc öngyilkos merénylő vett részt, volt köztük egy nő is, nyolcat sikerült közülük már azonosítani. A támadásért felelőssé tett Nemzeti Tauhíd Dzsamaat vezetője is végzett magával az egyik helyszínen - tudatta a Srí Lankai védelmiminiszter-helyettes kedden Colombóban.

Eddig már több mint hatvan embert vettek őrizetbe a templomok és szállodák ellen elkövetett, 359 halálos áldozattal és több mint ötszáz sebesülttel járó merényletek ügyében. 

A Srí Lankai hadsereg korábbi vezérkari főnöke ezzel egy időben úgy nyilatkozott, hogy a támadást valószínűleg 7-8 éven át készítették elő.

Tovább emelkedett a halottak száma

A Srí Lanka-i templomok és szállodák elleni robbantásos merényletek halottainak száma 359-re emelkedett - közölte a helyi rendőrség szóvivője szerda reggel. Korábban legkevesebb 321 halálos áldozatról számoltak be, a sebesültek száma pedig meghaladta az ötszázat. 

Ruvan Gunasekera szerint szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben a merényletek miatt.

Ranil Vikremeszinghe Srí Lanka-i kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy újabb merényletek lehetségesek, miután szökésben van több olyan szélsőséges, akinek a birtokában robbanószer van. Hozzátette, hogy vizsgálják az Iszlám Állam bejelentését, amelyben magára vállalta a merényletsorozatot. 

Az Iszlám Állam a szócsövének számító Aamák nevű "hírügynökségén" keresztül jelentkezett a húsvétvasárnapi terrortámadások elkövetőjeként. A dzsihadisták közzétettek egy felvételt is, amelyen a támadók állítólagos vezetője látható hét másik emberrel körülvéve, akik arca el volt kendőzve. A csoport semmi más bizonyítékot nem nyújtott állítása alátámasztására. A felvételen látható emberek személyazonosságát eddig nem sikerült független forrásból ellenőrizni.

Az Iszlám Állam gyakran jelentkezik olyan terrortámadások elkövetőjeként, amelyekhez semmi köze, hogy így tartsa fenn jelentősége látszatát. A Srí Lanka-i hatóságok a helyi, Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű, eddig jobbára ismeretlen terrorszervezetet tartják legvalószínűbb elkövetőnek, de nem zárják ki, hogy a terroristák kapcsolatban álltak külföldi csoportokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?