Richter célja a 4,5%-os munkanélküliség

A munkanélküliség a fő mumus
Pozsony |

Márciusban – az egy évvel korábbihoz képest fél százalékponttal – 5,03 százalékra csökkent az állástalanok aránya Szlovákiában, a munkaügyi tárca szerint a munkanélküliség akár már idén 4,5 százalékra zsugorodhat.

„Az elmúlt hónap végén 138 ezer olyan állástalan volt az országban, akik egy kedvező ajánlat esetén azonnal munkába tudnának állni. A számuk az egy évvel korábbihoz képest csaknem 16 ezerrel csökkent” – nyilatkozta Marián Valentovič, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) vezérigazgatója. Márciusban már 36 olyan járás volt az országban, ahol a munkanélküliek aránya a 4 százalékot sem érte el. A legjobb adattal ezúttal a Trencséni járás szolgált, ahonnan 1,7 százalékos munkanélküliséget jeleztek, míg a legrosszabb helyzetben továbbra is a Rimaszombati járás található, 16 százalékot is meghaladó munkanélküliséggel.

„Számításaink szerint akár már áprilisban 5 százalék alá csökkenhet az országos adat. A cél a 4,5 százalékos munkanélküliség. Örülnék neki, ha ezt már idén sikerülne teljesítenünk”

– mondta Ján Richter munkaügyi miniszter. A munkanélküliség csökkenésével párhuzamosan nő a szabad álláshelyek száma is. A munkaügyi hivatalok március végén 88 ezer szabad álláshelyet kínáltak, csaknem 2 ezerrel többet, mint egy hónappal korábban.(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?