50 ezer eurót szavazhatunk meg az emlékművek felújítására

Jeszenák
Pozsony |

Hétvégéig lehet szavazni az Általános Hitelbank által meghirdetett Szlovákia kincsei programban, a pozsonyi Jeszenák-sírboltra, valamint a Krasznahorkaváralján álló Andrássy-mauzóleumra. A bank alapítványa 50 ezer eurót ajánlott fel annak az emlékműnek a felújítására, amely a legtöbb szavazatot kapja.

„A Csemadok országos irodája magyarországi állami támogatással nekilátott a pozsonyi Jeszenák-sírbolt részleges felújításának. A támogatás egy jelentős részét felemésztette a szükséges dokumentumok, engedélyek beszerzése. A munkák közben jelent meg az Általános Hitelbank (VÚB) idei, kulturális emlékek felújítására elnyerhető támogatás pályázati felhívása, ez esély a felújítás befejezésére” - tájékoztatott a szavazás kapcsán a Csemadok. Görföl Jenő a szövetség országos titkára lapunknak elmondta, bőven akad tennivaló az Kecske-kapui evangélikus temetőben található sírbolton. Néhány sílapon már olvashatatlan a felirat, de Jeszenák János sírját fel lehet újítani. A titkártól megtudtuk, hogy azokat is ide temették, akik hozzájárultak a sírbolt felépítéséhez. „Őszig biztos helyreállítjuk azt a részt, ahol koszorúzunk, de kérdéses, hogy mehetünk majd tovább, ez attól is függ, hogy mennyire nedvesek a falak” – folytatta Görföl Jenő. Október 6-án minden évben itt emlékeznek meg az aradi és a pozsonyi vértanúkról. Jeszenák Jánost az 1948-as forradalom egyik pozsonyi vértanúját 1949-ben végezték ki Pesten. A sírboltot Feigler Ignác tervezte, a falát carrarai márványból készült dombormű díszíti. A pozsonyi emlékhely mellett a Krasznahorkaváralján álló Andrássy-mauzóleum is versenyez a szavazatokért. A mauzóleumot a 20. század elején Gróf Andrássy Dénes építtette feleségének, Franciskának. A sugárzóan fehér épület külseje emlékeztet a ravennai Theodorik-mauzóleumra. A sírbolt díszes bronzajtóit két angyal őrzi.

Vasárnapig várják a szavazatokat a www.nadaciavub.sk honlapon. Az emlékmű kiválasztása és a telefonszámunk megadása után egy válaszüzenetben kapjuk meg az érvényes vokshoz szükséges kódot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?