Elhunyt János korábbi luxemburgi nagyherceg

János luxemburgi nagyherceg
Brüsszel/Luxembourg |

Elhunyt János, Luxemburg korábbi nagyhercege - jelentette be fia, Henrik nagyherceg Luxembourgban kedden. A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt.

 

A helyi sajtó szerint János április közepén került kórházba tüdőbántalmakkal, hétvégén állapota jelentősen romlott. Kedd hajnalban családja körében érte a halál.

A nagyherceg, aki 1921-ben született a luxembourgi Berg kastélyban Félix Bourbon-pármai herceg és Sarolta luxemburgi nagyhercegnő gyermekeként, 1964 novemberétől volt a hercegség uralkodója, miután édesanyja lemondott javára a trónról. János 36 évig uralkodott és 2000 októberében adta át címrét legidősebb fiának, Henriknek.

A nagyherceg iskoláit Luxemburg mellett az Egyesült Királyságban és Kanadában végezte. A második világháború alatt családjával előbb Portugáliába, majd az Egyesült Államokba menekült. A kontinensre 1944-ben tért vissza, csatlakozott a brit hadsereghez, Normandiában szolgált és számos kitüntetést szerzett.

Aktívan részt vett a közéletben, a Luxemburgi Olimpiai Bizottság elnöke volt, és bekerült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökségébe is. Szabadidejében egyebek mellett fényképezett, síelt, lovagolt és vadászott. Rajongott a klasszikus zenéért, műkincseket gyűjtött, kertészkedett, és érdeklődött a környezetvédelem iránt.

1953-ban vette feleségül Jozefina Sarolta belga királyi hercegnőt, akitől öt gyermeke született.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?