Veszélyben a Woodstock 50

ss
New York |

Veszélybe került az év legnagyobb könnyűzenei eseményeként beharangozott Woodstock 50, amelyet a legendás fesztivál ötvenedik évfordulójának tiszteletére hirdettek meg, az eredetihez közeli helyszínen.

Az augusztus 16–18. között tervezett fesztiválra ma kezdték volna árulni a jegyeket az interneten, ez azonban egyelőre nem lehetséges, mivel a szervezők nem kapták meg a szükséges tisztiorvosi engedélyt.

A kiszemelt helyszín az egészségügyi szakemberek szerint nem alkalmas fél millió ember fogadására – ugyanannyi érdeklődőt várnak, amennyien az ötven évvel ezelőtti fesztiválon összegyűltek és két napon át szórakoztak, állítólag borzalmas higiéniai kürölmények között, bármiféle tisztiorvosi engedély nélkül.

A szervezők épp a nagyobb befogadóképesség és a jobb megközelíthetőség miatt döntöttek az eredeti Bethel helyett a szintén New York államban fekvő Watkins Glen falucska határában fekvő terület mellett, ahová 60 fellépőt harangoztak be, olyan sztárokat, mint Jay-Z, Miley Cyrus, Chance the Rapper vagy az Imagine Dragons. Az 1969-es Woodstock fellépői közül Carlos Santana, David Crosby, John Fogerty, Robert Plant, valamint a Grateful Dead még élő tagjai fogadták el a meghívást.

A Rolling Stone magazinnak nyilatkozó fő szervező, Michael Lang szerint a rendezvény nem marad el, arra azonban nem tudott válaszolni, hogyan tervezik orvosolni a felrótt hiányosságokat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?