Sikerült megmenteni a Notre Dame festményeit

Notre Dame

Az utolsó festményeket - 15 darab XVII. századi képet - is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.

Négy nappal a katasztrófát követően Franck Riester kulturális miniszter személyesen felügyelte az utolsó műtárgyak biztonságba helyezését. 

 "A katedrális belsejében lévő festményeket nem érte láng, le tudták őket emelni, és biztonságos helyre szállítani. Nem szenvedtek kárt, teljesen normális állapotban vannak" - közölte a tárcavezető. 

A nagyméretű, háromszor négyméteres barokk festmények bibliai kompozíciók az 1630 és 1707 közötti időszakból, összefoglaló nevükön a "nagy májusok", miután az aranyművesek mindig májusban adományoztak a székesegyháznak egy-egy darabot. Elszállításukban mintegy ötvenen vettek részt.

Judith Kagan, az örökségvédelmi hivatal vezetője elmondta: "kimentést végzünk annak érdekében, hogy elkezdődhessenek a felújítási munkálatok anélkül, hogy értékes műtárgyak lennének a közepén. Egyetlen festmény sem károsodott meg a tűzvészben" - hangsúlyozta a szakember. 

Már csak négy műtárgy maradt bent a katedrálisban, amelyek szintén érintetlenek, de egyelőre nem lehet hozzájuk férni, mert a helyet, ahol találhatók, még mindig nem biztosították a hatóságok. 

Örökségvédelmi szakemberek örmüknek adtak hangot amiatt, hogy a Notre-Dame épületében található egyetlen műkincs és ereklye sem károsodott meg a tűvészben. 

Isabelle Pallot-Frossard, a franciaországi múzeumok felújítási és kutatóközpontjának vezetője szerint a műtárgyak jó állapota annak köszönhető, hogy a tűzoltás alatt a kápolnákat nem érte sem víz, sem korom, miután a katedrális belsejében nem volt tűz. Amikor pedig a tetőről a lángoló gerendák zuhanni kezdtek, a tűzoltóknak azonnal sikerült megfékezniük a tüzet. 

Jézus kereszthalálának napján a katolikusok Párizsban hagyományosan a Montmartre dombján, a Sacré-Coeur-székesegyháznál tartanak keresztútjárást, a tűzvész miatt azonban kivételesen a Notre-Dame körül is szerveztek egyet, amelyen Michel Aupetit párizsi érsek is részt vett. 

Miután Emmanuel Macron államfő kedden ígéretet tett arra, hogy a székesegyházat öt éven belül újjáépítik, majd szerdán Edouard Philippe miniszterelnök bejelentette, hogy nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a leomlott huszártornya újjáépítésére, s pályázat segítségével döntik el, hogy "az eredeti másolatát építik meg vagy korunk technikáinak és kihívásainak megfelelő új toronyra van szükség", belpolitikai vita alakult ki arról, hogy mi lenne a jó megoldás. 

A hétfői tűzben összeomlott, 93 méter magas, fából készült és ólommal borított szerkezetet 1860-ban Eugene Viollet-le-Duc építette, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között lebontották.

"A vezetőinknek egy kicsit nagyobb alázatot kellene tanúsítaniuk" - írta a Twitteren Francois-Xavier Bellamy katolikus filozófus, a jobbközép Köztársaságiak európai parlamenti listavezetője. Szerinte "az egyetlen dolgunk az, hogy türelemmel felújítsunk egy totális remekművet azért, hogy azt úgy örökítsük át, ahogy kaptuk". 

Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke is a régi torony helyreállítása mellett foglalt állást, más jobboldali képviselők pedig nemzeti konzultációt indítanának a kérdésről.

Számos építész azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Notre-Dame az elmúlt 850 évben folyamatosan átalakult, többször újjáépítették és valamennyi évszázad építészeti jegyét magán viseli.

"A huszártoronynak megvolt a maga kora, új kell, korunk olyan alapanyagiból, mint a titán és az üveg" - mondta a Le Figaro című napilapnak Jean-Michel Wilmotte, a párizsi Szentháromság templom építésze, aki sokakhoz hasonlóan úgy véli, hogy a hétfői tűzvész nyomait nem eltüntetni kell, hanem valamilyen módon bele kell építeni a katedrálisba, hiszen az építmény történetének része lett. 

Maryvonne de Saint-Pulgent, a francia kulturális minisztérium korábbi örökségvédelmi vezetője viszont azt hangsúlyozta, hogy a XIX. században azért kellett kitalálni egy új huszártornyot, mert a korábbinak nyoma sem maradt a francia forradalom rombolása után. Most viszont lehetséges a ledőlt tornyot az eredeti formájában újjáépíteni, s ez lenne szerinte "a legegyszerűbb, leggazdaságosabb, leggyorsabb és legészszerűbb megoldás". 

"Nem az a cél, hogy egy olyan új huszártorony épüljön, amely csak azért más, mint a Viollet-le-Duc által épített torony volt, hogy modernebb és újabb legyen. Viollet-le-Duc egy remekművet hagyott ránk, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak azért változtassunk, hogy más legyen" - mondta Franck Riester kulturális miniszter. 
 

 gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, hétfőn az esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, milliók keresik fel évente.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?