A 19. századi gömöri gyógyfürdőkről nyílt kiállítás Rimaszombatban

Rimaszombat |

Szerdán nyílt meg a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumban a gömöri régió gyógyfürdőinek 19. századi kialakulását és fejlődését bemutató kiállítás. Kerényi Éva kurátor a megnyitón elmondta: a látogatók megismerkedhetnek a híres fürdőorvosokkal, illetve a régi gömöri gyógyfürdőkkel, melyek többsége ma már nem létezik.

 

„A kiállítás kultúrtörténeti szempontból mutatja be az egyes gyógyfürdők keletkezését, a leghíresebb gömöri fürdőorvosokat és balneológusokat, valamint képet ad az egyes fürdőhelyek népszerűségéről és látogatottságágáról is. A tárlat a dobsinai, ajnácskői, várgedei, jolsvai, lévárti, nagyrőcei és rozsnyói gyógyfürdőkkel foglalkozik, de figyelmet szentel az egyetlen, máig működő gyógykomplexumnak, a csízi gyógyfürdőnek is” – fejtette ki Kerényi.

A kurátor hozzátette: a kiállításon bemutatott, az egyes fürdőkből származó emléktárgyak a helyi fürdőélet és a régió kultúrtörténeti gazdagságát dokumentálják. „Mindegyik nyomat és tárgy hitelesen dokumentálja, az őseink mikor és hova jártak pihenni és kikapcsolódni” – mondta Kerényi. A tárlat több hazai és külföldi intézmény, valamint magángyűjtő együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?