Valverde nem kér elnézést azért, mert van egy Messijük

messi

Ernesto Valverde szerint az első perceket leszámítva csapata, az FC Barcelona jól játszott kedden a Manchester United ellen, így gond nélkül jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

"Az első öt perc nehéz volt, mert a Manchester erősen kezdett, de a további nyolcvanötben nem is játszottunk olyan rosszul" - értékelt a 3-0-ra megnyert, hazai negyeddöntős visszavágó után. 

A tréner úgy látta, hogy az MU nyomás alá helyezte őket, már elöl megkezdte a letámadást az elején, amikor azonban megtalálták a passzsávokat, sikerült birtokolniuk a labdát és helyzeteket tudtak kialakítani.

Valverde azt mondta, hogy csapata - amely 4-0-s összesítéssel lépett tovább - nagyon motivált volt, mert az elmúlt években a legjobb négy között már nem léphettek pályára.

A két gólt szerző Lionel Messit illetően úgy fogalmazott, egyértelmű, hogy gyakran ő intézi el a mérkőzéseket, de nem fognak elnézést kérni azért, mert van egy Messijük.

"Szerencse, hogy velünk van" - tette hozzá.

Ole Gunnar Solskjaer azzal kezdte értékelését, hogy a keddi visszavágón nyilvánvaló volt a két csapat közötti különbség. Elsősorban az, hogy mennyire jól él a lehetőségeivel a Barcelona. Ő is úgy látta, hogy jól kezdtek, igaz, szerinte ez a szakasz negyedóráig tartott, azután viszont négy perc leforgása alatt kétgólos hátrányba kerültek.

Játékosai hozzáállásával elégedett volt, de úgy vélekedett, sokat kell dolgozni azért, hogy komoly előrelépés történjen.

"Egyik napról a másikra nem fognak megváltozni a dolgok" - mondta.

Ő is kitért Messire, aki - amint azt megjegyezte - ezúttal is bizonyította, miért nyert annyi címet.

"Készülhetünk rá előzetesen, de ha van elég ideje és tere, akkor úgyis helyzeteket alakít ki és gólokat szerez" - folytatta.

Arról, hogy Messi második góljánál a labda átcsúszott a vetődő David De Gea alatt, úgy fogalmazott: ha egy kapus hibázik, akkor azt szalagcímben hozzák, és semmi másra nem emlékszünk a teljesítményéből.

"Pedig egyébként nagyszerű védéseket mutatott be" - szögezte le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?