Macron: öt éven belül újjáépítjük a Notre-Dame-ot

Emmanuel Macron

Franciaország öt éven belül újjáépíti a párizsi Notre-Dame székesegyházat, amely még szebb lesz - mondta kedd este Emmanuel Macron elnök az Élysée-palotából a francia televízió által közvetített beszédében.

"Rajtunk múlik, hogy a katasztrófát lehetőséggé változtassuk, hogy összefogjunk, mélyen elgondolkodjunk és jobbak legyünk, mint eddig. Rajtunk múlik, hogy megtaláljuk a közös nemzeti programunkhoz vezető utat" - mondta Emmanuel Macron.         Az elnök ismét tisztelgett a lángokkal tizenöt órán át küzdő tűzoltók előtt. 

Macron már hétfőn bejelentette, hogy aláírásgyűjtést szervez a székesegyház újjáépítésének finanszírozására.

Párizs 2024-ben szervezi meg a nyári olimpiai játékokat.

Rövid beszédében az elnök közölte, hogy határozatlan időre elnapolja a jobb életkörülményekért hónapok óta tüntető sárgamellényesek mozgalmának hatására tervezett intézkedések bejelentését. "Most nem ennek van az ideje" - mondta.

Macron hétfőn a katasztrófa miatt már lemondta estére tervezett televíziós beszédét, akárcsak egy szerdára tervezett sajtótájékoztatót. A beszédben a Reuters brit hírügynökség értesülései szerint a középrégetek adójának csökkentését, a 2000 euró alatti nyugdíjaknak az inflációhoz viszonyított újraindexálását, az ENA elitképző felsőoktatási intézmény bezárását tervezte bejelenteni, de iskolák és kórházak bezárásáról nem esett volna szó elnöksége végéig.

A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, és milliók keresik fel évente.

Az épület vázszerkezetét és két harangtornyát sikerült megmenteni, bár vannak érzékeny pontok. A katedrálisban őrzött műkincsek java része szintén megmenekült.

Kedd délutánig 600 millió eurót ajánlottak francia nagyvállalatok és tehetős családok a székesegyház újjáépítésére. 

Szeged, Székesfehérvár és Budapest is segítséget ajánlott.

A székesegyházban keletkezett tűz nagy visszhangot keltett világszerte. Együttérzését fejezte ki a francia népnek és a katolikus hívőknek többek között Ferenc pápa, az Európai Unió vezetői, Angela Merkel német kancellár, Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?