Autópálya blues

kürgyururk

Egy gyorsforgalmi út többet ér száz kihelyezett kormányülésnél és ugyanennyi régiófejlesztési akciótervnél.

Michael Ende A Végtelen Történet című világhírű regényében ugyan autópályák nincsenek, de a szlovák autópályák építését a könyv címe kitűnően illusztrálja. Az elmúlt évtizedeket rendre jócskán túllépett határidők és hosszadalmas versenytárgyalások jellemezték, és a mai napig nem sikerült összekötni Szlovákia két legnépesebb városát, Pozsonyt és Kassát. Robert Fico ezt 2007-ben már 2010-re megígérte, ám az északi D1-es autópálya máig sincs befejezve, több bonyolult szakasz hiányzik. A legnagyobb gondot a 7,5 kilométeres, a Višňové-alagutat magába foglaló szakasz jelenti, ahol a kormány szerződést bontott a kivitelezővel. E szakasz befejezésére 2023 előtt nincs remény, de egyes szakemberek még ezt a határidőt is túl optimistának tartják.

Egyre valószínűbb, hogy Pozsony és Kassa Magyarországon keresztül hamarabb lesz autópályával összekapcsolva, mint Szlovákiában.

De az sem old meg mindent, ha egyszer elkészül a D1-es, hiszen továbbra is bőven lesznek olyan térségek, melyek még hosszú évekig nem látnak gyorsforgalmi utat. Különösen aggasztó a helyzet a déli régiókban, amelyeket a szlovák kormányok hosszú ideig elhanyagoltak. A helyzet csak az utóbbi években változott,

amikor az Érsek Árpád által vezetett közlekedési tárca csaknem 200 kilométernyi projektdokumentációt rendelt meg a déli szakaszokra.

Ez ugyan első hallásra jól hangzik, de a szakemberek szerint ezek a szakaszok építési költségei elérhetik a hárommilliárd eurót is, és erre jelenleg nincsenek sem költségvetési, sem uniós források. 

Így azt sem lehet kizárni, hogy ha a szlovákiai magyarságnak nem lesz képviselője a következő kormányban, ezek az építési tervek hosszú időre fiókba kerülnek.

Nagy kár lenne, ugyanis egyáltalán nem véletlen, hogy a legelmaradottabb és a legnagyobb munkanélküliséget jegyző régiók közös problémája a gyorsforgalmi utak hiánya. Ezek nélkül elmaradnak a jelentősebb külföldi befektetők, akiknek a gyorsforgalmi út létfontosságú. A romló gazdasági kilátások végső soron a képzett munkaerő fejlettebb régiókba való vándorlásához vezet, ez pedig még tovább gyorsítja az elmaradott vidékek leszakadását. 

Az ilyen régiók számára a gyorsforgalmi utak többet érnének, mint száz kihelyezett kormányülés és ugyanennyi régiófejlesztési akcióterv.

Természetesen az autópálya sem jelent gyógyírt minden bajukra, de az elemzések szerint több százalékponttal járulna hozzá a regionális munkanélküliség csökkenéséhez. 

Ezért nem jogos az a kritika, hogy a Híd irányítása alá tartozó közlekedési minisztérium a déli régiókat helyezi előtérbe az új projektek kidolgozásánál. Igen, a párt támogatóinak nagy része itt él, de egyben ezek azok a régiók, melyek többsége magas munkanélküliséggel küzd. A szlovák kormányok az elmúlt évtizedekben az autópálya-építésre szánt források nagy részét az északi nyomvonalba öntötték, a délt mostohagyermekként kezelték. Ezért kívánatos, hogy mihamarabb elkezdődjön a déli szakaszok építése.

Senki sem vonja kétségbe, hogy az autópálya-építés nagy kihívás. A kérdés azonban az, hogy mennyire volt effektív maga az építés, és itt nemcsak a helyenként magas költségekről van szó, hanem a szakaszok kiválasztásáról is.

Ezeket a döntéseket korábban alapos elemzések helyett gyakran politikai alapon hozták meg, ezzel csökkentve a befektetett pénz és a kapott érték arányát. Ezért lenne fontos egy racionális, adatokon alapuló befektetési terv kidolgozása, mely világosan deklarálná a prioritásokat, és tartalmazná a hosszú távú építési ütemtervet. Ennek köszönhetően átgondoltabb, gyorsabb és hatékonyabb lenne az autópálya-építés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?