Harmincadszor duatlonoznak

futás
Udvard |

Kerek jubileumához érkezik szombaton (rajt: 9.30) a XXX. Zsitva menti duatlon, amely az ország legnépesebb mezőnyét felvonultató versenye ebben a sportágban.

„Falunk központjában lesz a versenyközpont, innen kerekezünk Barnovo felé és vissza, Udvard utcáin pedig futunk – tájékoztatott a várható eseményekről Bernáth Ferenc versenyigazgató, aki szokásához híven ezúttal is beáll a versenyzők táborába. – Az alaptáv 5 km futás, 20 km kerékpározás és 2,5 km futás. Ez az adag vár a felnőttekre, juniorokra és ifikre. Négy diákkategória is lesz, kisebb távokkal, lehetőséget kapnak a versenyzésre már a 7 és 8 éves gyerekek is, nálunk reménységeknek hívják ezt a kategóriát. Imádkoztunk érte, és jó idő várható szombatra. S bár a húsvéti ünnepek elvehetnek versenyünk vonzerejéből, ettől függően százötven versenyzőre számítok. Jönnek Magyarországról is, és jó képességű szlovákiai futók-kerekezők szintén lesznek a mezőnyben. Évente országos viszonylatban nálunk gyűlik össze a legtöbb sportoló duatlonban. Tavaly több mint száz felnőtt és közel száz gyerek csatázott futva és kerekezve a győzelemért.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?