A Slovan kiemelkedik a mezőnyből

slovan öröm

Zsolnai győzelmével már hat fordulóval a befejezés előtt bebiztosította bajnoki címét a pozsonyi Slovan futballcsapata, ami szlovák csúcsnak számít. Az égszínkékek kiemelkednek a bajnokságból, ezt bizonyítja, hogy veretlenül, 19 pontos, behozhatatlan előnnyel vezetik a tabellát. Bravúrnak számít, hogy a Ševela-legénység mind a 13 idegenbeli meccsét megnyerte. 
 

Öröm a centenáriumon


A pozsonyi együttes öt év után lett aranyérmes, ez a Slovan kilencedik szlovák bajnoki elsősége (korábban a csehszlovák ligában nyolcszor diadalmaskodott). Ifjabb Ivan Kmotrík klubalelnök már tavaly januárban leszögezte, hogy a klub megalakulásának 100. évfordulóját és a téglamezei stadionba való visszatérést bajnoki címmel akarják megünnepelni. Ez sikerült is. Az égszínkékek lőtték a legtöbb (67), és kapták a legkevesebb (21) gólt. Nem mindennapi fegyverténynek számít, hogy az együttes 2018. május ötödikétől zsinórban 28 bajnoki mérkőzésen veretlen maradt.


Legerősebb kerettel


Teljesen jogosan, mert egyértelműen az égszínkékek rendelkeznek a Fortuna Ligában a legerősebb kerettel, minden posztra két hasonló tudású játékos áll Martin Ševela vezetőedző rendelkezésére. 
A saját nevelésű Dominik Greif a liga legjobb kapusának számít, nagy showman is a 22 éves hálóőr, természetesen ő vezényelte a bajnoki ünneplést is. A 30 esztendős bolgár csapatkapitány, Vaszil Bozsikov a védelem vezére, aki a szlovén Kenan Bajriccal szerepel középen. Cseréjüknek a januárban Kínából érkezett 27-szeres magyar válogatott Guzmics Richárd számít. A jobb oldalon a sérüléséig a holland Apau játszott, ám a cseh Jurij Medvedev jól pótolja.


Védekező középpályásként a DAC-tól az ősszel ingyen (!) érkezett Marin Ljubicic viszi a prímet, akit remekül kiegészít a holland Joeri de Kamps. Alekszandar Csavrics és Moha személyében kiváló szélsőkkel rendelkezik a Slovan, a játékmesteri poszton nagy a tülekedés a magyar Holman Dávid, a szerb Dejan Drazsics, a nigériai Rabiu és a spanyol Nono között. 


Sporar fontos góljai


Tavaly nyáron sokan bírálták a fővárosi klubvezetőket, hogy több mint 2 millió euróért leigazolták a szlovén Andraz Sporart – aki állítólag 60 000 eurós havi fizetésével a pontvadászat legjobban kereső játékosa – ám a 25 éves támadó igazolja az elvárásokat, és 21 góljával fölényesen vezeti a mesterlövészek listáját. Sporarnak reális esélye van arra, hogy megdöntse Róbert Semeník 29 találatos gólcsúcsát. De a szlovén csatár egyáltalán nem önző, Zsolnán két gólpasszot is adott Mohának. Nagy reménységnek számít a 18 éves David Strelec, akivel a közelmúltban 5 éves szerződést kötött a klub. 


Boldog vezetők


A Slovan vasárnap, Zsolnán is igazolta a klasszisát, simán lefocizta a hazaiakat, és a látottak alapján háromgólosnál nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. „Nagyon boldog vagyok, ez az első bajnoki címem klubalelnökként. Az aranyérmet édesapámnak ajánlom, aki éppen vasárnap ünnepelte 60. születésnapját” – szögezte le ifjabb Ivan Kmotrík. 


„Rendkívül örülök, hogy bajnokok lettünk. A trencséni duplázásom után edzőként ez a harmadik elsőségem, amelyet nagyon sokra tartok. Azzal, hogy megnyertük a pontvadászatot, még nincs vége a bajnokságnak. Elképzelhető, hogy a további meccseken az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok is szóhoz jutnak, de mindenképpen veretlenül akarjuk zárni a Fortuna Ligát” – jelentette ki Martin Ševela vezetőedző, aki hozzátette, hogy a nemzetközi kupaporondon is helyt akarnak állni. 


Karneváli hangulat


Hatszáz Slovan-szurkoló kísérte el kedvenceit Zsolnára, csak azért ennyien, mert többen nem fértek el a vendégszektorban (a jegyeket egy órán belül szétkapkodták). A lefújás után nagy ünneplés kezdődött. Ifjabb Ivan Kmotrík alelnök a játékosokkal és a szurkolókkal együtt pezsgővel ünnepelt. A hazafelé úton is jó volt a hangulat, a csapat este kilenckor érkezett meg Pozsonyba, ahol 200 drukker várta őket. Karneváli hangulat uralkodott a pasienkyi stadion előtt. 
Értesüléseink szerint a játékosok fejenként 10 000 eurós jutalmat kapnak a bajnoki címért, ami a futballisták többségénél nagyjából egyhavi fizetésnek felel meg... 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?