Klopp betartotta a szavát: stílusos focival újult meg az Anfield

dd

A német szakember nemcsak edzőnek, menedzsernek is kiválónak bizonyult.

A Premier League 34. fordulójának rangadóján a Liverpool Sadio Mané fejesével és Mohamed Szalah bombájával 2–0-ra legyőzte a Chelsea-t. A vörösök ezzel ismét átvették a vezetést a tabellán.

A Premier League bajnoki címéért folyó versenyben a forduló előtt a Liverpool kétpontos előnnyel vezetett a Manchester City előtt, ám a City eggyel kevesebb meccset játszott, így Jürgen Klopp együttesének a rangadón is meg kellett szereznie a három pontot. Pláne úgy, hogy a Man. City 3–1-re nyert idegenben a Crystal Palace ellen közvetlenül a Pool–Chelsea meccs előtt. A Chelsea egyébként a 4. helyen állt, Maurizio Sarri csapatának a BL-szereplésért vívott szoros harc miatt kellett a győzelem.

Ez végül a hazaiaknak jött össze, teljesen megérdemelten, ami összességében azt is jelenti, hogy Jürgen Klopp csapata már a 26. győzelmét aratta a szezonban, amivel beállította a 2013/2014-es szezonból származó, Brendan Rodgers-féle PL-klubrekordot. 

Jürgen Klopp kezdőcsapata a következőképp alakult a Chelsea elleni derbin: Allison–Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson–Fabinho, Keita, Henderson–Szalah, Firmino, Mané. Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni Jürgen Klopp érkezésének körülményeit.

A Liverpool nyolc forduló után csak a tizedik helyen állt a Premier League-ben, az Európa-ligában pedig két döntetlennel kezdte a csoportkört. Ezek után fogyott el végleg a türelem Brendan Rodgers vezetőedzővel szemben. 2015 októberét írtunk. Ekkor érkezett a klubhoz Jürgen Klopp, és ezzel a lépéssel minden megváltozott – hosszú évek óta először nemcsak vágyálom, múltba révedő ábrándozás lett a nagy trófeákért vívott küzdelem, hanem kézzel fogható valóság. 

Jürgen Klopp, a Liverpool új menedzsere még a száját is alig nyitotta ki, edzést sem tartott, érkezésekor mégis óriási volt a felhajtás körülötte. 

Fogalmam sincs, mi ez a nagy cécó körülöttem, de örülök annak, hogy itt lehetek, nagy megtiszteltetés. Sok sikeres német edzővel találkozhatunk a labdarúgás történelmében, de Angliába igen kevesen jutottak el. A Liverpool irányítása nemcsak nekem nagy feladat, hanem az egész edzői stábom számára. A gárda már jó ideje nem tudott igazi sikereket elérni, miközben a menedzserek csak jöttek-mentek. Csodát nem ígérhetek, nem is akarok. A fejlődés időt vesz majd igénybe, a vezetőséggel nem trófeákban állapodtam meg, hanem abban, hogy igazi stílusos, karakteres focit játszunk majd a csapatommal. Ami a bemutatkozásomat illeti, a sajtótájékoztatóm óta nem vettem a kezembe a lapokat, de úgy tudom, néhány mondásomat már pólókra nyomtatják

– nevetett a német Bildnek adott interjújában Klopp. Szinte minden szava valósággá vált.

Érdekes

Számháború

1 Mohamed Szalah 2018 januárja óta először szerzett gólt a tizenhatoson kívüli átlövésből a Premier League-ben, akkor a Manchester City ellen talált be.

5 A Manchester City ötödik PL-mérkőzését nyerte ebben a szezonban londoni csapatok ellen, ez a legmagasabb ilyen mutató a Premier League-ben.

6 A Liverpool a 34. fordulót megelőző 6 meccsén egyszer sem tudott nyerni a Chelsea ellen az Anfielden, 4 döntetlen mellett 2 vereséggel zárt a csapat.  

17 Leroy Sané már 17 gólpassznál jár a szezonban minden sorozatot figyelembe véve, ez a legjobb teljesítmény a Premier League idei szezonjában. 

21 Sadio Mané minden sorozatot figyelembe véve már 21 gólnál jár az idei szezonban, ez a legjobb teljesítménye Angliában. 

21 Paul Pogba 12 gól mellett 9 gólpassznál jár a szezonban a Manchester Unitedben, ez magasabb szám, mint amit a karrierje során bármikor elért egy topligában.

26 A Manchester City mind a 26 meccset megnyerte, amelyen Raheem Sterling a kapuba talált a Premier League-ben.

66 A tavalyi szezon kezdet óta Mohamed Szalah minden sorozatot figyelembe véve már 66 gólt szerzett, ennél nincs jobb mutató a PL-ben.

A Chelsea elleni derbin 8 olyan játékos volt a kezdőcsapatban, aki már a német mester kérésére érkezett a klubhoz. Eközben a pénzügyi mérlege is igencsak impozáns: nettó 93 millió eurót költött a klub, de hát ugye ez is viszonylagos, hiszen az igazolt játékosok értéke a sokszorosára nőtt, Sadio Mané például 30 millióért érkezett, Andy Robertson 8-ért, csak kettőjükön nagyjából 100 millió fontos hasznot realizálhatna a klub. 

A megszokott nevek mellett egy új húzóember is felkerült a palettára az elmúlt napokban: Naby Keita a nyáron nagy pénzért érkezett a Liverpoolhoz, ám az RB Leipzig korábbi középpályásának sokáig nem ment jól a játék, emiatt pedig már többen is megkérdőjelezték Jürgen Klopp döntését. Az elmúlt napok azonban gyökeres fordulatot hoztak, a játékos bomba formába lendült, és mindenkit lenyűgözött a Porto, a Southampton vagy a Chelsea elleni teljesítményével.

Nincs kétség afelől, hogy lassan kezdett a klubnál, sokkal többet vártak tőle, és ebből még nem nagyon láttunk semmit. Ugyanakkor a Southampton ellen jobban játszott, mint bármelyik Liverpool-középpályás ebben az idényben. Továbbra sem földönkívüli teljesítményről van szó, de ez egy jel volt, hogy mi várhat ránk, hogy mit adhat a Liverpool középpályájához, és mire számíthatnak a szurkolók

– fogalmazott Jamie Carragher tévés szakértőként az előző fordulót követően, és maximálisan igaza lett Keita a Porto ellen is folytatta remek teljesítményét. 

Úgy vélem, Naby időnként kicsit peches volt, és ha úgy tetszik, meg kellett találnia a visszautat a mérkőzésekbe. Most a kezdéstől kezdve jól teljesített, reméltük, hogy ez lesz, mert az előző meccsen már percről percre jobban teljesített, és erre akartunk alapozni. Nagyon-nagyon jónak tűnt ma este, nagyon keményen dolgozott, sok jó passzt kiosztott, jól játszott. A srácok nagyszerűen teljesítettek, nagyon jó előadás volt

– vélekedett a lefújást követően Jürgen Klopp menedzser.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?