A szlovákiai magyar felsőoktatás már túl van a kezdeti nehézségeken, de még bőven van tennivaló

Számtalan laudációt kaptál életed során. Gazdag tudományos életpálya van mögötted. A pontos felsorolás a publikációs lista gazdagsága miatt most itt elmarad, viszont vannak megkerülhetetlen művek, melyekkel annak idején szinte beléptél a tudományos világba. Melyek voltak ezek?

Pályafutásomat a nyitrai magyar tanszéken kezdtem 1961-ben, de már egyetemistaként is jelentek meg írásaim. Az igazi sorsforduló azonban 1969-ben következett be, amikor az Irodalomkommunikációs Kutatóintézet alkalmazottja lettem. Ettől kezdve tudományos kutatóként több lehetőségem adódott nemcsak fejlődni, hanem publikálni is tanulmányaimat. Ennek köszönhetem első jelentős tanulmánykötetemet, a Stilisztika és statisztikát, melyet a Magyar Tudományos Akadémia adott ki 1974-ben. Ennek a könyvnek akkoriban nagy visszhangja volt. Három évvel később napvilágot látott a Poétikai szótár, amelynek szlovák változata hozta meg az igazi nagy sikert. A szótár első kiadása szinte napok alatt elfogyott, ezt követte a második kiadás 1987-ben. A szótár ekkor már tízezer példányban jelent meg, ami mind a mai napig csúcsnak számít a szlovák irodalomtudományi kiadványok között.

A Poétikai szótárt vagy a 80-as években megjelent Irodalmi és stilisztikai fogalmak szótárát, ahol társszerző vagy, sokan forgatták a vizsgák előtt. Én is. Amikor megtudtam, hogy a karunkra érkezel, az egykori pozsonyi kollégámnak dicsekedtem, hogy ki lesz a főnököm, irigyelt.  A stilisztika területén melyek voltak azok a főbb eredmények, amelyekre igazán büszke vagy?

A stilisztika az a tantárgy, amelyet hosszú pedagógiai pályafutásom során a legtöbbet tanítottam. Először a nyitrai magyar tanszéken, később a szlovák tanszéken. Kissé szerénytelenül mondhatom, hogy én voltam az első magyar nyelvterületen, aki a matematikai módszereket meghonosította a stilisztikai kutatásokban. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is megemlíteni, hogy a hetvenes években nagy érdeklődés mutatkozott Magyarországon a cseh strukturalizmus iránt, s mint ennek ismerője, sokszor és sokat szerepeltem előadással különböző tudományos konferenciákon. Tanulmányaim is egyre-másra jelentek meg magyarországi nyelvészeti folyóiratokban (Magyar Nyelvőr, Nyelvtudományi Közlemények, Magyar Nyelv) és másutt is. Nem tartoztam a Husák-korszak kiválasztottjai közé, ezért sok nehézséggel kellett megküzdenem.

Módszertani kérdések is foglalkoztattak. Ezek közül melyiket emelnéd ki?

A módszertani kérdések közül a szövegelemzést. Az ötvenes években az irodalmat teljes mértékben ideológiai kritériumoknak rendelték alá, hiszen még Jókai Mór műveit is csak ímmel-ámmal engedték tanítani. A hatvanas években már szabadulni próbáltunk a sémáktól, a politikai beskatulyázástól. S jött a szövegelemzés, azaz az irodalmi mű értékeinek feltárása. Ezen a téren a nyitrai Irodalomkommunikációs Intézet úttörő munkát végzett. Rengeteg előadást tartottunk pedagógusoknak: tanfolyamokat, konferenciákat szerveztünk és tanulmányköteteket is rendszeresen megjelentettünk. Példának okáért 1978-ban látott napvilágot az Irodalmi szövegelemzések című tanulmánykötetünk, amelyben az egyes szerzők a tankönyvekben meglévő irodalmi szövegeket interpretálták. A könyv egyik fele magyar szövegek elemzését tartalmazza, a másik fele szlovák szemelvényeket vagy költeményeket vizsgált. Ezt a könyvet én állítottam össze. 

A jó káder, rossz káder olyan fogalmak, melyeket a ´89 előtt élt nemzedék még ért. Sokakat utolért a káderezés. A szakmai életedben követtek el veled szemben is torpedós hadműveleteket?

A káderezés természetesen engem is érintett, ámbár sokkal jobban kihatott a bátyámra, aki 1968-ban az Új Szó főszerkesztő-helyettese volt. A megszállás után a főszerkesztőnek nyoma veszett, s így a legzűrzavarosabb napokban ő állt a szerkesztőség élén. Ennek következtében 1989-ig szinte másodrendű állampolgárnak számított. Hozzá képest én megtartottam az állásomat, viszont örökös megfigyelésben volt részem. De talán felkészültségemnek is köszönhettem, hogy idővel alkalmazni kezdtek a szlovák tanszéken, ahol évekig tanítottam stilisztikát, sőt, a nyolcvanas évek végén már tanszékvezető-helyettes is lehettem. Egyesek már kitippeltek tanszékvezetőnek, azonban nem voltam megbízható káder, ezért erre sosem került sor. Maradt a szorgos, kitartó munka, amelyben akaratlanul is felülmúltam az akkori tanszékvezetőmet, illetve a környezetemben egy helyben toporgó párttagokat. Ez olyan korszak volt, amelyről a fiatalabb nemzedéknek sejtelme sincs. Szerencsére.

Egy pillanatig maradjunk a nyitrai iskolánál, mert nemzetközi színtéren ennek volt a legnagyobb visszhangja. Mesélj, kérlek az indulásról, a fénykoráról s az utóéletéről.

A nyitrai iskola számottevő eredményt tudhat magáénak. Valójában a Dubček-korszakra tehető a kezdete, tudományos intézetként azonban 1969 januárjában jött létre, s egy hölggyel együtt én voltam első alkalmazottja, de a tudományos színvonalat elsősorban František Miko garantálta. Az ő vezetésével csakhamar felfigyelt ránk a szakma, de a pedagógusok körében is nagy érdeklődés mutatkozott a szövegelemzés iránt. A politikai erjedés korszakát éltük, a külföld is azon nyomban nagy érdeklődéssel figyelte a kutatásokat. A magyarországi szakemberek is rendszeresen részt vettek rendezvényeinken, tudományos konferenciáinkon, mások mellett Hankiss Elemér, Voigt Vilmos, Bojtár Endre, Kanyó Zoltán és mások. Az úgynevezett normalizációs korszak idejében nehézségek árán ugyan, de egyre-másra jelentek meg a szövegelemzéseket tartalmazó köteteink O interpretácii umeleckého textu (A művészi szöveg elemzéséről) címmel. A hetvenes évek közepétől Anton Popovič irányításával fokozatosan áttértünk az intertextualitás, azaz a szövegköziség kutatására, vagyis már nemcsak egy-egy szövegre korlátoztuk az elemzést, hanem érdeklődésünk áttolódott a két szöveg közti kapcsolatokra. Ennek még nagyobb visszhangja lett, hiszen itt már az adaptálásra terelődött a figyelmünk. Ez volt az igazi fénykora a nyitrai iskolának. Erre épültek a kilencvenes évek kutatásai is, amelyekben már irányítóként és szervezőként vettem részt. Tapasztalataimat igyekeztem átadni kollégáimnak, a fiatalabb nemzedéknek.

Sok egyetemi oktatónak álma, hogy külföldön oktasson. Neked ez megadatott...

Hogyha egy egyetemi oktató elér egy bizonyos szintet, valóban érdemes külföldön is terjeszteni tudományos eredményeit. Sűrítve egy egész szemeszter anyagát képes voltam előadni a jugoszláviai Újvidéken, több ízben a brünni Masaryk Egyetemen, de huzamosabb ideig a magyarországi Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanítottam. Ottani szereplésem 1993-ban kezdődött, s folytatódott főállásban egészen 2009-ig, de még utána is előadtam emeritusz tanárként három évig. Miután Käfer tanár úr nyugdíjba vonult, kineveztek a Szlavisztika – Közép-Európa Intézet élére, ugyanakkor a szlovák tanszék vezetésével is megbíztak. Eleinte nagy érdeklődés mutatkozott a nyugati szláv nyelvek iránt, az igényeknek megfelelően először a szlovák szakot hoztuk létre, ezután következett a lengyel, valamint a cseh szak beindítása. Mindez Piliscsabán történt, ahol a kilencvenes években sikerült felépíteni Közép-Európa egyik legszebb kampuszát. Ennek köszönhetően kitűnő környezetben készíthettük fel hallgatóinkat életpályájukra. Sokan ma már fontos szerepet töltenek be különböző beosztásban. A kampusz építészeti szempontból is remekmű, hiszen Makovecz Imre irányításával és közreműködésével jött létre. Nagy kár, hogy az akkori pezsgő egyetemi élet ma már a múlté, a kampusz hanyatlásnak indult, a kar egyes intézeteit áthelyezték Budapestre.

Közel egy évtizede tértél vissza a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karára. Ekkor már munkatársak voltunk. Emlékszem, ahogy beléptél és megkérdezted, hogy éppen milyen tudományos munkán dolgozom. Meggyőződésem, hogy nem csupán arra maradt energiád, hogy a kart szakmai tudásoddal segítsd, hanem az egyénre is figyeltél. Testre szabottan, abban segítetted és segíted kollégáidat, amiben tehetségesek. Hogyan látod ezt a tevékenységed?

2009-ben betöltöttem a 70. életévemet, s ettől kezdve már Magyarországon nem oktathattam főállásban. S amikor Komzsík Attila dékán felajánlotta, hogy folytassam pedagógiai pályafutásomat a Közép-európai Tanulmányok Karán Nyitrán, egy percig sem haboztam. 10 év telt el azóta. Úgy gondolom, hogy e tíz év alatt sokat fejlődött a kar, s ebben némileg én is kivettem a részemet. Vegyük példának okáért a doktori iskolát, amelyet jelentős közéleti személyiségek látogattak és végeztek el. Bába Iván nevét említhetem meg, aki magyar nagykövet volt Lengyelországban, de két ízben a magyar külügyminisztérium államtitkári tisztségét is betöltötte. Számtalan tudományos konferenciát szerveztünk, kitűnő tanulmányköteteket adtunk ki, az utóbbi években az úgynevezett kiválósági csoportunk is tudományos megbecsülésnek örvend, hiszen ilyen csoport a felsőbb szervek jóváhagyásával csak kettő működik az egyetemen.

Melyek azok a főbb kutatási területek, amelyek a mai napig foglalkoztatnak és a kedvenceid lettek? Milyen tervek, célok vannak ezzel kapcsolatban?

A poétika mellett a szemiotika az a tudományterület, amelyen számottevő eredményt értem el. A Magyar Szemiotikai Társaságnak tiszteletbeli tagja vagyok. Ami az irodalmi művek filmre vitele tantárgyat illeti, ezt továbbra is előadom. Ez olyan tantárgy, amelyet más egyetemeken csak elvétve oktatnak. Mi voltunk a kezdeményezők, az úttörők. Az irodalomelmélet, azaz a poétika továbbra is foglalkoztat. A Tinta Kiadó igazgatója, Kiss Gábor még 2017-ben azzal a javaslattal fordult hozzám, hogy szeretné kiadni a Poétikai szótárt. Beleegyeztem, azzal a feltétellel engedélyezem a szótár megjelenését, hogy kiegészíthetem, átdolgozhatom az egyes szócikkeket. A szótárt újabb szócikkekkel is gyarapítottam. A könyv a napokban jelenik meg Poétikai kisszótár címmel. Bár a könyvek iránti érdeklődés egyre csappan, a poétikai szótár szerintem ma is nélkülözhetetlen a modern oktatásban.

Mit üzensz a szlovákiai magyar felsőoktatásnak, a kollégáknak?

Az utóbbi tíz évben ismét jó áttekintésem van a szlovákiai magyar felsőoktatásról, hiszen a komáromi Selye János Egyetemmel továbbra is kitűnő kapcsolataim vannak. Komáromban néhány évig előadtam a jelenkori szlovák irodalmat, de a doktori iskola munkájában is rendszeresen részt vállalok. Úgy gondolom, hogy a szlovákiai magyar felsőoktatás már túl van a kezdeti nehézségeken, és egyre jobb eredményeket ér el. De ez nem azt jelenti, hogy nem fejlődhet tovább. Nem lehet megelégedni azzal, hogy a külföldi kapcsolatok jobbára csak a magyar egyetemekkel, intézményekkel való együttműködésre korlátozódjanak, e kapcsolatokat ugyanis ki kell terjeszteni. Főleg a nyugati egyetemek szolgálhatnak példaképül, hiszen ott a tudományos kutatómunka és az oktatás nagy hagyományokra tekint vissza. Közép-Európa viszont mind a mai napig nem tudta teljesen felszámolni azokat a korlátokat, torzításokat, amelyeket az úgynevezett szocialista szellemben végzett egyetemi gyakorlat kényszerített rá. A megújulást továbbra is az szabja meg, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni a nyugati világ fő áramlataihoz, trendjeihez. S ezen a téren van még bőven tennivaló.

Hrbácsek Noszek Magdaléna