Harminchetedszer futnak Galántán

galanta
Galánta |

Ezerötszáz futót várnak szombaton a mátyusföldi város utcáira a 37. Galántai Futás – Felszabadulási Futás versenyre.

Délelőtt előbb a gyerekek (9.40), két órával később az egészségfutás mezőnye (11.40), majd a 10 km-es főtáv versenyzői rajtolnak (12.20). Utóbbin egyének és négytagú váltók is szerepelhetnek. Peter Tomič versenyigazgató lapunknak elmondta, hogy először indul kenyai női atléta Galántán, férfiak már voltak, és idén is lesznek ebből az afrikai országból. Név szerint a magyarországi Gregor Lászlót, a 10 km néhányszoros győztesét is megemlítette. „Összesen ezerötszáz sportolóra számítunk, de mivel rossz idő várható, nem tudni, végül hányan jönnek el. Ettől függetlenül nagyon jó mezőny ígérkezik újonnan szabványosított két és fél kilométeres utcai pályánkon, ahol jövőre országos bajnokságot akarunk szervezni – mondta Peter Tomič. – Hogy végül is hányan futnak, az nem annyira fontos, mint az, hogy a jelenlévők mindannyian jól érezzék magukat nálunk. Dobshow, a szokásos gulyás és a tomboladíjak között tévékészülék várja az érkezőket.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?