Csonti ezúttal az ügyvédjeivel együtt került a vádlottak padjára

Csonti
Pozsony |

A Csonti néven elhíresült N. Zsolt, az egykori Sátor-bűnbanda tagja ezúttal ügyvédeivel, Oskar Ch.-val és Viktor K.-val együtt ült a vádlottak padjára a Trencséni Járásbíróságon. Hatósági eljárás végrehajtásának akadályozásával vádolják őket.

A vád szerint a két ügyvéd kicsempészte Csonti leveleit az illavai és a besztercebányai börtönből. Az üzenetekkel a nyomozás menetét akarták befolyásolni. Csonti beismerő vallomást tett, ügyvédei ártatlannak vallják magukat. Jogi képviselőjük a tárgyaláson azt mondta, a vádiratból nem derül ki, milyen hatósági intézkedés akadályozásáról van szó, ezért nem tud állást foglalni.

Ezt követően az ügyvéd zárt ajtós tárgyalás elrendelésére kérte a bíróságot, aminek a szenátus eleget tett. N. Zsolt, Oskar Ch. és Viktor K. kihallgatása után a tárgyalást elnapolták, a per június 27-én  folytatódik. Ha a vádlottakat a bíróság bűnösnek találja, egytől hat évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti őket.

N. Zsolt volt a már elhunyt maffiafőnök, Sátor Lajos egyik bizalmi embere. Tavaly májusban a Besztercebányai (Banská Bystrica) Speciális Büntetőbíróságon zajló tárgyaláson négy gyilkosság elkövetését ismerte be, és azóta együttműködik a rendőrséggel. A Sátor-banda egyik legbrutálisabb tette Reisz Andor 2006-os kivégzése volt. A holttestet feldarabolták, egyes részeit ledarálták és a folyóba dobták.

Az alvilági banda 1999 és 2010 között ténykedett Dunaszerdahelyen, Galánta és Komárom környékén, illetve Magyarországon.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?