Balogh: „A címvédés és a Final Four lenne igazán nagy dobás”

balogh

A Szeged óriási csatában, 28:27-re legyőzte a Veszprémet a férfikézilabda Magyar Kupa döntőjében Debrecenben, telt ház előtt, így 11 év után hódította el ismét a kupát. A sikerről a Szeged kiváló jobbátlövőjével, Balogh Zsolttal beszélgettünk. 

Az elődöntőben a Balatonfüred csapatát verte a Szeged 33:26-ra. Hat gólt dobott a mérkőzésen, amely sokáig kiegyenlített volt. Milyen volt belülről a mérkőzés? Elégedett a saját teljesítményével?
A Balatonfüred jó csapat, ezért nem számítottunk könnyű mérkőzésre. Azzal is tisztában voltunk, hogy sokáig partiban lesznek velünk. A 45. percig ez így is volt, ekkorra aztán elfáradt az ellenfél, nekünk pedig sikerült ellépni tőlük, így a vége viszonylag sima lett. A saját teljesítményemmel elégedett vagyok. Mostanában nem sikerül sok gólt dobnom, így külön örülök, hogy hat góllal segíthettem döntőbe a csapatot. 

Az elmúlt 8 évben mindig Szeged–Veszprém döntőt rendeztek a Magyar Kupában, ráadásul ez a két csapat a bajnokságban is sokszor találkozik egymással. Lehet még újat mondani taktikailag az öltözőben ezek előtt a meccsek előtt, vagy ez inkább már pszichológiai felkészülés? 
Igen, mindkét csapatnak megvan az állandó taktikai repertoárja, amit nagyon jól ismer a másik. Ezekre a meccsekre már tényleg csak apró taktikai meglepetéssekkel tudunk készülni. A döntő előtt pszichológiailag nagyon sokat jelentett a csapat számára, hogy az utóbbi időben rendre győztesen jöttünk ki a Veszprém elleni mérkőzésekből. Az is pozitív lökést adott mindnyájunknak, hogy hosszú idő után most először mi voltunk az esélyesei egy Szeged–Veszprém összecsapásnak.

A döntőben 28:27-re legyőzték a Veszprémet, úgy, hogy az első félidőt megnyerték 17:10-re, a másodikat viszont elvesztették 11:17-re. Mi működött az első játékrészben, és mi volt az, ami elromlott a másodikban?
Az első félidőben világklasszis szinten védekeztünk, ráadásul Mirko Alilovic remekül védett a kapuban. A Veszprémnél pedig nem jöttek a bravúrok, így el tudtunk lépni tőlük. A második félidőben azonban már feljavult náluk a kapusteljesítmény, ráadásul mi nagyon sok hibát vétettünk a támadásokban, így sok lerohanásgólt kaptunk, amikkel vissza tudott jönni a Veszprém a meccsbe. 

11 év után nyert ismét bajnokságot és Magyar Kupát a Szeged. Ön viszont nyártól Tatabányán folytatja a pályafutását. Méltó lezárása ez a másfél év a pályafutása szegedi szakaszának?
Igen, Magyarországon mindent megnyertem a Szegeddel, ez egy nagyszerű érzés. Sok remek emlékkel távozom a csapattól. Az igazán nagy dobás azonban az lenne, ha az idény hátralévő részében is kitartana a jó formánk, így címet védenénk, és bejutnánk a Bajnokok Ligája Final Fourjába.

A BL Final Fourba a macedón Vardar Szkopjén át vezet az út. Hogy látja a Szeged esélyeit?
A két csapat a játékosállomány minőségében szinte teljesen egyforma, ezért úgy gondolom, hogy a pillanatnyi forma és a kapusok teljesítménye fog dönteni a párharc során. Nehéz esélyeket latolgatni, abban azonban biztos vagyok, hogy az összecsapás csak a második meccsen fog eldőlni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?