Pellegrini: Az EU-nak van alternatívája, de azt senki sem kívánja Szlovákiának

Peter Pellegrini
Pozsony |

Létezik alternatívája az uniós tagságnak, de azt senki sem kívánja Szlovákiának. Ezt Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő jelentette ki a Szlovákia az EU-ban 2019 után című beszélgetés elején. Hozzátette: a „nyugat és Oroszország között rekedt” országok sokkal kevésbé sikeresek, mint Szlovákia.

„Az EU- és a NATO-tagság nélkül soha nem fogunk hidat képezni kelet és nyugat között, nem leszünk új Svájc és nem leszünk a nemzetközi kapcsolatok új erkölcsi szabályainak központja sem. Mivel,

ha egyedül maradnánk, nem lennénk más, mint könnyű préda, egy izolált sziget, amellyel a nagyhatalmak azt tehetik, amit akarnak”

– jelentette ki a kormányfő a Pozsonyi (Bratislava) Közgazdasági Egyetemen, a GLOBSEC rendezvényén. 

Pellegrini hozzátette: a gazdasági mutatók is egyértelműen jelzik, merre kell orientálódnia a szlovák külpolitikának.

Hangsúlyozta: Szlovákia 85 százalékban az EU országaiba exportál, ehhez képest az Oroszországba irányuló export csak 2-2,5 százalékot tesz ki, a Kínába irányuló pedig még kevesebbet.

„Ez abból is adódik, hogy az EU és az USA közösen a világ névleges GDP-jének 48 százalékát adja” – jegyezte meg a kormányfő.

Pellegrini arról is beszélt, hogy tekintettel arra, mi mindent kínál, az EU aránylag olcsónak számít. A működéséhez a kormányfő szerint minden európai évente nagyjából 400 euróval járul hozzá, vagyis napi egy kávé árával. Ezért cserébe hozzáférünk az óriási európai piachoz, erős alkupozíciót nyerünk, a NATO-val együttműködve pedig békét és biztonságot.

Emellett az Európai Unió Pellegrini szerint segített nyomást gyakorolni Szlovákiára, ennek köszönhetően pedig a csatlakozás előtt javult az ország helyzete. Ugyanakkor elismerte, hogy állnak még kihívások az ország előtt, például a korrupció felszámolása, vagy az igazságszolgáltatás, a vállalkozói környezet és az oktatás színvonalának emelése. Úgy véli, elengedhetetlen az EU-n belül a további integráció is.

Felszólalása végén

Pellegrini felszólított az EP-választásokon való részvételre az ún. szlovák paradoxon felszámolása végett.

Szlovákia nagyon pozitívan értékeli az EU-t, ugyanakkor itt a legalacsonyabb a választási részvétel. Ez pedig a miniszterelnök szerint teret enged a rendszerellenes, euroszkeptikus erőknek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?