Letartóztatták a szudáni elnököt, katonai tanács irányítja az országot

Omar el-Besír szudáni elnök

Letartóztatták Omar el-Besír szudáni elnököt, az ország irányítására pedig katonai tanács jött létre - jelentette be csütörtökön a szudáni védelmi miniszter az állami televízióban.

Avád Mohamed Ahmed Ibn Auf szerint az elnököt biztonságos helyen tartják fogva.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy három hónapos rendkívüli állapotot hirdettek Szudánban, felfüggesztik az alkotmányt, és kétéves átmeneti időszakra katonai tanács áll majd Szudán élén, ennek végén pedig választásokat tartanak majd.

Mint mondta, további értesítésig lezárták az ország határait és 24 órára a légterét is.

A szudáni tiltakozók legfőbb csoportja további tüntetésekre szólított fel
 

A szudáni tiltakozók legfőbb csoportja, a Szudáni Szakmai Kamara (SPA) csütörtökön további tüntetésekre szólított fel

Az SPA egyben elutasította a védelmi miniszter bejelentését arról, hogy az ország irányítását kétéves átmeneti ideőre egy katonai tanács venné át, miután Omar el-Besír elnököt letartóztatták.

A védelmi tárcavezető korábban azt is közölte, hogy három hónapos rendkívüli állapotot hirdettek Szudánban, felfüggesztik az alkotmányt, s ennek keretében feloszlatják az ország törvényhozását és a regionális kormányzatokat is. A miniszter fontosnak tartotta kiemelni, hogy az ország igazságszolgáltatási szervei a megszokott rendben működnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?