A rákbetegek megsegítésére gyűjtenek a nárciszok napján

A rákbetegek megsegítésére szerveznek gyűjtést országszerte csütörtökön (április 11.), a Nárciszok napján. Önkéntesek százai mennek ki az utcára sárga nárciszokkal. Aki pénzt dob a perselyükbe, a rákbetegek gyógyulásához járul hozzá. A Rákellenes Liga (LPR) gyűjtését Andrea Kalavská (Smer-SD) egészségügyi miniszter is támogatja. Az önkénteseket Andrej Kiska köztársasági elnök is fogadja.

„Az onkológia az egyik legfontosabb terület, amellyel behatóan foglalkozunk, és igyekszünk előbbre lépni ezen a téren. Tavaly mutattuk be a nemzeti onkológiai programot, januárban pedig elindítottuk a vastag- és végbélrák-szűrést, és indul a mell- valamint a méhnyakrák-szűrés is. Az idei a megelőzés éve. Hozzáférhetőbbé tettük az onkológiai kezelést, a korábbinál több gyógyszer árához járul hozzá az egészségbiztosító” – nyilatkozta a TASR-nek az egészségügyi tárca vezetője. Szlovákiában évente 34 ezerrel nő a rákbetegek száma. A nárciszok napján összegyűjtött pénz a betegeket és családjukat segítő programjai megvalósítására fordítja a Rékellenes Liga.  Ezek egyike az ingyenes pszichológiai tanácsadás, a kirándulások, a rákbeteg gyerekek és szüleik számára kialakított szállások, egyszeri anyagi hozzájárulások és egyebek.      

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy az önkéntesek a liga logójával ellátott sárga trikót viselnek, rajta az „Én vagyok” (JA SOM) felirattal és egy számmal. A nárciszokon kívül kék ragasztószalaggal leragasztott, kék-narancssárga feliratos fehér papírdoboz van náluk, amelybe a pénzt gyűjtik. Adakozni április 17-ig SMS-ben is lehet, elég egy üres SMS-t küldeni a 848-as számra.

A segíteni szándékozók bankszámlára is küldhetik a hozzájárulásukat a gyűjtődobozokon található QR kód beolvasásával. Virtuális nárcisz is kapható, és a Szlovák takarékpénztár pénzkiadó automatáin keresztül, vagy online is lehet adakozni, a www.darujme.sk oldalon.

A gyűjtésből befolyt összegből megelőző, felvilágosító programokat is szerveznek. A pénz egy részéből felszereléseket vásárolnak a kórházaknak és az egészségügyi intézményeknek, hospice-oknak. Rákbetegekkel foglalkozó polgári társulásokat is segítenek és kutatásokat is finanszíroznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?