Közeleg a VW-világ vége Pozsonyban?

vw

Majdnem harminc év telt el már azóta, hogy a Volkswagen beköltözött Pozsonyba, pontosabban a Dévényújfalu melletti gyártelepre. 

Ami ezután történt, az kétségtelenül Szlovákia egyik legnagyobb gazdasági sikertörténete. 
A Volkswagen szlovákiai leányvállalata ma az ország legnagyobb vállalata, legnagyobb exportőre és a legnagyobb magánfoglalkoztatója. Dévényújfaluban jelenleg a csoport öt márkáját gyártják, a kis városi autóktól a legnagyobb városi terepjárókig.
Az elmúlt évtizedek szinte mindig további befektetésekről, új modellekről és az alkalmazottak számának növeléséről szóltak, ezért is kezdtek aggódni a közgazdászok a Volkswagen háza tájáról kiszivárgó legfrissebb hírek miatt.

Új modellek helyett ugyanis mostanában a gyártás visszafogásáról és az alkalmazottak számának csökkenéséről hallani.

A kis városi autók gyártása a gyengébb kereslet miatt már csak napi egy műszakban zajlik, a városi terepjárók gyártása pedig visszatér a négy műszakos rendszerből három műszakosba. Ez természetesen a munkaerőigény csökkenésével jár, ami előbb vagy leépítésekhez vezethet a gyárban. 

Egyelőre még megoldja ezt a cég tömeges elbocsátások nélkül, de az már biztos, hogy egyes alkalmazottak szerződését nem újítják meg, másoknak pedig a Volkswagen más szlovákiai üzemeiben vagy a győri Audi gyárban ajánlanak munkát.

Ez azonban még csak a kezdet, a dévényújfalui üzemnek a következő években nagy kihívásokkal kell szembenéznie. Az anyavállalat vezetése ugyanis jelentős költségcsökkentést tervez, ami az összes gyártóüzemet érinti. A kitűzött cél, hogy a hatékonyság 2025-ig 30 százalékkal nőjön.
 
Ez annyit jelent, hogy a jövőben a mai termelés volumenét jóval kevesebb alkalmazottal kell megoldani. 

A szlovákiai üzemet érzékenyen érinti a kis városi modellek gyártásának fokozatos csökkenése és teljes leállítása 2021-ben. A modellváltás mindig érzékeny téma az autóiparban, ugyanis az új modellek nem automatikusan érkeznek a gyártóüzemekbe. Az egyes üzemeknek újra és újra bizonyítaniuk kell termelékenységüket és alacsony költségeiket, hogy megszerezzék ezek gyártását. 

A növekvő bérköltségek mellett nem könnyű a szlovákiai üzem dolga, de a nyugat-európai üzemekkel szemben még mindig jelentős előnyben van ezen a téren a pozsonyi gyár.

A legnagyobb veszélyt a dévényújfalui üzemre az elektromos autók gyártásának felfuttatása jelenti.

A Volkswagen-csoport stratégiai tervei erőteljesen ebbe az irányba mozdultak el, és 2030-ig hetven, teljesen elektromos modellt szeretne piacra dobni. 
A tervek szerint az első modellek már 2022-ben legördülnek a gyártószalagokról, és a következő tíz évben a VW 22 millió elektromos járművet akar értékesíteni.

Félő azonban, hogy ezek a járművek nem a szlovákiai gyárban készülnek majd, ugyanis a dévényújfalui gyár egyelőre nem szerepel az új MEB  (Modularer Elektrifizierungsbaukasten) elektromos platform stratégiai terveiben. 

Szlovákia számára roppant fontos lenne bekerülni ebbe a platformba, ugyanis ez a Volkswagen-csoport hosszú távú itteni jelenlétének a kulcsa. 
A helyzet komolyságát érzi a szlovák kormány is, hiszen maga Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök utazott el Wolfsburgba, hogy a Volkswagen topmenedzsereivel tárgyaljon a pozsonyi gyár jövőjéről. Biztosította a német vállalat vezetőit, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy stabil vállalkozói környezetet biztosítson az autóipar számára. 

Ez fontos is, de talán még fontosabb lenne a kutatásfejlesztés ösztönzése és az iskolarendszer minőségének javítása. Csak innovatív vállalkozói szektorral és jól képzett munkaerővel tudjuk meggyőzni az autóipar óriáscégeit, hogy Szlovákia több is lehet egy olcsó összeszerelő üzemnél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?