Önök írták

Gondolatok egy vitatott szép ünnep után

Talán másnak is feltűnt már, hogy az emberek az ünnepek múltával még küldenek egy-egy röpke pillantást, miért volt ünnep ez az ünnep, szépen múlt-e el. Nekem a nemzetközi nőnap után támadnak olyan gondolataim, vajon méltóképpen megünnepeltük-e? Így van ez most is, annak ellenére, hogy sokan vitatják, ünnep-e ez vagy feledésre méltó. Az ember szereti kihányni környezetéből a felesleges kacatokat, majd kivesz a szemétből valamit, ez még talán jó lesz. A nőnap szerintem soha sem volt kacat! Kifogásolható lehetett a március 8-a, hogy miért épp ezen a napon van, de a lényeg olyan kedves, mindenkihez szóló, hogy nem kellett volna meggondolatlanul leértékelni, főként azoknak, akik a hatalmat megszerzik, és ahogy-úgy gyakorolják. Gondoljuk csak el, van-e olyan rendszer a világon, amely a női létet feleslegesnek tartja? Hiszen a Nő mint fogalom szinte minden pillanatában kapcsolatos a boldogító szeretet fogalmával. Ők adják a szeretetet, de sajnos nem mindig köszönjük meg nekik, mi mindentudó, nagyokos férfiak. Ezt tovább nem vitatnám, mert a férfiak tudnak ám védekezni is! Szerintem a nők hatalmas világából már csak a nagymamák egyedül megérdemelnék a nemzetközi jelzőt. Az anyáknak van ünnepnapjuk. Az anyagi érdekeltség kiharcolta, hogy a szerelmeseknek is legyen egy élő virágban ínséges hónapban napjuk! Az élet sajnos nem határozta meg, kik a szerelmesek. Akik egymásra mosolyognak, vagy akik már gyűrűt hordanak?

Van azonban egy női csoport, hatalmas, kedves, akik csaknem leéltek, leszerettek, leszolgáltak már egy életet, még sincs napjuk. Ha lánggal nem is, de parázzsal égnek még, melegítik gyermekeik, unokáik, dédunokáik kis kezét és hatalmas szívét, ők az édes jó nagyanyák. Valahogyan még a hitélet pásztorai sem gyújtják az emlékezés gyertyáit nőnapon, hogy a családi jó szellem, szeretet, a múltban is, és ma is az az angyalka volt, aki nem fényes ruhában, ezüstszín szárnyakkal áll a mindenkor gyermekei mögött, hanem a drága jó megkopott, de elnyűhetetlen nagyanyó!

Bálint Lajos, Fülek

Ad A jó tanár, no az vajon micsoda?

Veres Istvánnak a Vasárnap 13. számában megjelent vezércikkéhez szeretném az alábbiakat hozzáfűzni. Azt gondolom, hogy 34 év pedagógiai tapasztalatom alapján talán van hozzá némi jogosultságom. Veres Istvánnal ellentétben én azt mondanám, hogy azért mégsem olyan egyszerű dolog a tanításban mellőzni azt a tényt, hogy van-e jó meg rossz tanár, mert bizony voltak, vannak és lesznek is különbségek tanár és tanár között. Uniformizálni őket éppen ezért nem volna a legszerencsésebb dolog. Ami szerintem mégis meghatározóbb tényező, az a szakma iránti elhivatottság és alázat. Merném itt idézni Németh László szavait: „Aki nem született tanító, akármilyen nagy tudós, amit tud, azt sem tanítja meg. Aki meg az, azt is bevési a friss ifjú elméjébe, amit maga már nem jegyez meg!” Az ugyan igaz, hogy nem minden pedagógus született tanító, de a pedagógiát mégsem lehet csupán ösztönszerűen gyakorolni. Az oktatás folyamán egyenlő mércét kell(ene) alkalmazni, nem pedig a szimpátia, antipátia elvét követni. Ebben Veres Istvánnal mélységesen egyetértek. Ahogy azonban szerinte nincsen jó és rossz gyerek, ugyanúgy nincsen egyforma szellemi képességekkel rendelkező sem. Ilyen esetekben viszont a tanító differenciáltabb hozzáállására, szakma iránti odaadására és nem utolsósorban toleranciájára is szükség lenne. Ha egyszer létezik szimpátia (mert létezik!) rokon gyerekek, szomszéd gyerekek vagy közéleti szereplők gyerekei iránt, akkor a közepes, esetleg gyengébb szellemi képességű gyerekek iránti szakmai elhivatottságnak is léteznie kellene! Ez lenne az, amit Veres István az együttműködés és együtt létezés megtalálásának nevezett. Egy tanítónak sosem szabadna elfeledkeznie arról, hogy a gyerekek iskolában szerzett felkészültsége magát az iskolát minősíti a világ előtt! Egy másik Németh László-idézettel fejezném be: „Az, hogy az iskola milyen volt, csak jó tíz évvel az iskola után kezd kiderülni. A tanár nem is tudja – fogalma sincs –, hogy mikor hat igazán a növendékre egy gesztussal, egy szóval, odavetett tréfás félmondattal.” Azt nem tudja. Azt azonban tudnia kell, hogy emberileg és szakmailag is megtett minden tőle telhetőt a siker érdekében!

Belányi Gyula, Ipolyság

Vassfazékból ettünk

Március 16-án Gútán a Magyar Asszonyok Ligája (MAL) szervezésében az érdeklődők egy nagyon színvonalas rendezvényen vehettek részt. Mocsonokyné Vass Laura – aki többek között a Vassfazék gasztrooldal szerkesztője, s a Vasárnap olvasói is rendszeresen találkozhatnak vele Vassfazék rovatában – látogatott el Gútára. A nemrégiben megjelent Csallóköz ízei a Vassfazékban című, saját fotóival illusztrált könyvét mutatta be. A diavetítéssel és ételkóstolóval egybekötött könyvbemutatónak hatalmas sikere volt. A szerzővel Markovics Tímea, a MAL alelnöke beszélgetett.

Prachár Zalezsák Kornélia, Gúta

Üzenet Alistálból

Könyvbemutatón voltam. Én, a 76 éves. A bemutatott könyv a gyermekvállalás örömeiről, küzdelmeiről, megélt csodákról, csalódásokról, a nevelés sikereiről, kudarcairól szól. Én már rég túl vagyok ezeken a feladatokon, kihívásokon, de merem állítani, sokat tanultam e két fiatal édesanya könyvéből. Naponta csalódottan gondoltam arra, hogy manapság mindenünk megvan, csak a szeretet, a megbecsülés, az önfeláldozás, az alázat hiányzik az emberi kapcsolatokból. Ez a két fiatal azonban visszaadta hitemet a jövő nemzedékben. Akik ilyen nehéz próbatételek árán lettek szerető anyákká, megérdemlik az én korosztályom csodálatát is. Szívesen példaképül állítom őket minden fiatal lány, nő és édesanya elé. Ők valóban „anyább anyák”, mint sokan mások. Igaz, ismeretségi körömben is vannak példás fiatalok, dolgozó édesanyák, akikre felnézek, és ne felejtsem el, saját gyermekeim is gyakorló és szerető édesanyák, akikre nagyon büszke vagyok, akik három csodás unokával ajándékoztak meg. Nevelésükben mi is átéltünk sok boldog, szép napot, gondokat is, és most ők jelentik számomra az életet, amiért mindennap hálát adok a Jóistennek. Ők nem kaptak az élettől olyan súlyos keresztet, mint ami e két szerző vállát nyomta, de higgyék el, az Úr, mielőtt elküldte ezt a nehéz keresztet, mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, aztán megáldotta, és szeretetével példaképként magasba emelte Önöket.

A bemutatott könyvet még másnap elolvastam, és csak ajánlani tudom minden leendő anyukának is. Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a könyvbemutatón, köszönöm a Szent Márton Polgári Társulás vezetőjének, Bartalos Erzsébetnek a szervezést. Ez alkalommal megismerhettem a könyv csodálatos, tehetséges szerzőit, akik szebbé, gazdagabbá tették idős napjaim egyikét. Tisztelettel:

Kosár Éva néni

Ünnepeltünk

Történelmünk során kiemelkedő jelentőséggel bír 1848. március 15-e, a magyar forradalom és szabadságharc méltó megünneplése. Ez a nap legnagyobb nemzeti ünnepünk, amelynek fontos üzenete van minden magyarul érző szív számára. Március 15-e az összefogás, a kitartás, a tenni akarás, a nemzeti tudat érzésének szimbóluma. Idén ez alkalomból megkoszorúztuk az 1848–49-es hősök emlékművét a lévai temetőben. A megemlékezés ünnepi műsorral folytatódott a zsinagógában a Csemadok lévai alapszervezete rendezésében. A zsúfolásig megtelt terem közönsége, ha csak röpke pillanatra is, átélhette a történelmi márciusi eseményeket, köszönhetően a fellépők előadásának. A kultúrműsort kisgyermekek, Kosorín Dalma, Srna Anna és Tomašovský Dávid zászlós bevonulása nyitotta meg, majd Szigeti Bence, a Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjai idézték meg Petőfi szellemében a magyar nemzet 12 pontba foglalt követeléseit. Kovács Barnabás Reviczky Gyula Szeresd a hazádat című versével hazaszeretetre buzdított. Benčík Tibor deméndi plébános ünnepi gondolatai mélyen megérintettek minden jelenlevőt. Beszédében megemlékezett a magyar nép 171 éve kitört szabadságharcáról, azokról a hősökről, akik életüket és vérüket adták a szabadságért. Szerte a világon ünnepel a magyarság, szembenéz a múlttal, és új, szebb jövőt álmodik. Legyünk büszkék azokra, akiknek hősi halála a szabadságot szolgálta, s azokra is, akik helytálltak a későbbi korok vérzivataros éveiben. Legyünk büszkék magyarságunkra, magyar nemzetiségünkre, és vegyünk példát a márciusi ifjakról, akik bátran kiálltak a haza védelmében. Mert a haza ott van, ahol élünk, ahová magyarnak születtünk, ahol magyarul éljük meg a mindennapjainkat. Arra buzdítsuk gyermekeinket, fiataljainkat, hogy legyenek céljaik, terveik, és valósítsák is meg azokat. Hiszen ők a magyar jövő és remény.

A műsor további részében Göbö Anna és Göbö Eszter szépséges zoboralji népdalcsokorral örvendeztették meg a közönséget. Vastapssal köszöntük meg Éder Kristóf gyönyörű zongorajátékát, aki Chopin Boleróját adta elő. Levák Anikó a Magyarság, Gyurgyonovics Kinga a Költők, barátaim című Juhász Gyula-verset szavalta el, Nagy László zenei műsorában elhangzottak az ötmillió magyar összetartásának, bátor kiállásának nagyvilágba kiáltó dalai. Meghallgattuk Sándor Ágnestől Reményik Sándor Petőfihez című versét, Bukai Éva, a gimnázium diákja elénekelte A költő, ha visszatér című dalt, amely felidézte Petőfi szellemét, előadását két fiatal, Nagy Emma és Kovács René tánca kísérte. A színpadon a jelenkor márciusi ifjai az 1948-as forradalmi események hangulatában zászlók lobogtatása mellett elszavalták a Nemzeti dalt. Petőfi versének irodalmi értékén kívül történelmünk formálásában is jelentős szerepe volt. Ünnepi műsorunkat a Himnusz eléneklésével zártuk annak reményében, hogy vagyunk, összetartunk, és teszünk a magyarság megmaradása érdekében, erőt merítve a márciusi ifjak hősies, bátor kiállásából.

Balla Rózsa, Léva

Kedves Vasárnap!

Nagy meglepetéssel fogadtam a hűségsorsolás nyereményét. Az ajándékcsomag minden darabjának megörültem, különösképpen kiemelném a szép kézimunkát. Minden tiszteletem Czap Magdolnáé. Nagyra tudom értékelni a munkáját, mivel én is szeretek kézimunkázni. Továbbra is sok sikert, erőt, egészséget kívánok a Vasárnap minden kedves dolgozójának! Maradok tisztelettel, hűséges olvasójuk:

Bodon Zoltánné Irénke, Nemesradnót

*

Nagyon meglepődtem és megörültem a hűségcsomagnak. Nagyon szépen köszönök mindent, további munkájukhoz erőt, egészséget és sok sikert kívánok, csak így tovább! Tisztelettel:

Fűri Jolán, Nagyod