Irtóznak a lengyel hústól a szlovákiai vásárlók

Pozsony |

A lengyel hússal kapcsolatos sorozatos botrányok meghozták a gyümölcsüket: 
a legfrissebb felmérés szerint a lakosság egyre nagyobb hányada figyel oda a vásárlásnál a hús eredetére, a behozatallal szemben a hazait részesítve előnyben.

A lengyel hússal kapcsolatban sorozatosan robbantak ki az elmúlt években kisebb-nagyobb botrányok, a lengyel húsipar számára a legnagyobb érvágást azonban idén januárban a TVN24 televízió riportere okozta, aki titokban lefilmezett egy lengyel vágóhidat, ahol súlyosan beteg állatokat dolgoztak fel, amelyek gyakran a saját lábukon sem tudtak megállni.

„Hosszú éveken át azon dolgoztunk, hogy jó nevet szerezzünk a lengyel húsnak. Most ki kell mondanunk, hogy a reputációnk romokban hever, és a botrány gazdasági következményei beláthatatlanok”

– nyilatkozta ezzel kapcsolatban Witold Choinski, a Lengyel Hússzövetség vezetője, akinek a szavait a szlovákiai felmérések is igazolják.

Míg korábban a szlovákiai vásárlók kevesebb mint a fele figyelt a vásárlásnál a hús eredetére, a lengyel élelmiszerbotrány kirobbanását követően már a háromnegyedük

– derül ki a 2muse ügynökség legfrissebb, március közepén elvégzett felméréséből. A megkérdezettek 88 százaléka manapság már főként szlovák húst vásárol, 31 százalékuk a cseh, 15 százalékuk a magyar, 7 százalékuk pedig a német eredetű húsipari termékektől sem ódzkodik, lengyel húst azonban a lakosság már csupán 2 százaléka vásárol.

„Jó hír, hogy a szlovákiai fogyasztók egyre inkább a hazai húsipari termékeket választják. Nem árt azonban arra is emlékeztetni, hogy a hazai termelők egyelőre képtelenek teljes mértékben kielégíteni a keresletet, így továbbra is rászorulunk a behozatalra. Csak a szlovákiai termelőktől függ, hogy ez az elkövetkező időszakban megváltozik-e” – mondta Ľubomír Drahovský piaci elemző.

„A botrányok ellenére a lakosság nem mond le a húsfogyasztásról. Az emberek harmada csaknem naponta, nagyjából a 60 százalékuk pedig hetente 3-4 alkalommal fogyaszt húst”

– mondta Ľudmila Chovancová, a 2muse ügynökség projektmenedzsere. Szerinte a legkedveltebb szlovákiai húsok toplistáját a baromfi- és disznóhús vezeti, a sorban a marhahús és a halak következnek, míg a borjú-, a nyúl- és a vadhúst már jóval kevesebben fogyasztják. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?