A himnusz a Híd CT-je

Emlékeznek még a 2014-es pöstyéni CT-botrányra? 

A Smer egymás után produkálta a súlyos politikai botrányokat, ám egy pár százezer euróval túlárazott CT-készülék kellett ahhoz, hogy megremegjen: bukott az egészségügyi miniszter és távozott a mindenható Pavol Paška.

Most valami hasonlónak lehetünk tanúi. A Híd két nap alatt két botrányos jogszabály parlamenti megszavazásánál is segédkezett: nyugdíjplafon és „himnusztörvény”. Előbbi három képviselőjük tudatos támogatása nélkül nem kapott volna alkotmányos többséget, ha a Híd akarja, megakasztja az elfogadását. A himnusztörvényt nyilván nem tudatosan szavazták meg. 

Országos szempontból egyértelműen a nyugdíjplafon a sokkal károsabb, ám ezért alig csattant rajtuk az ostor. Kibeszélték, másokat jobban lehetett miatta kritizálni. A „himnusztörvény” viszont felrobbantotta a szlovákiai magyar internetet, valószínűleg nincs olyan magyar választó, aki ne hallott volna róla, ne sértődött volna vérig rajta, s ne tudná azonosítani, ki a ludas az ügyben.

A miértre egyszerű a válasz: ahogy a Smer CT-botránya, ez is egyszerű, emberi léptékű és több azonosulási pontot kínáló történet. Bónuszként pedig nem számokról, hanem érzelmekről, nemzeti identitásról szól. Figyeljék a különbséget! „Nem látok benne problémát. Maga lát?” – nyilatkozta Jakab Elemér képviselő a nyugdíjtörvény megszavazása után. „Minden választónktól természetesen elnézést kérek…” – mondta ugyanő a himnuszbotrány után. A himnuszos félreszavazás a legérzékenyebb pontokon érintette a Hidat. Pofon csapja azt a kommunikációs ívet, hogy az SNS már nem nacionalista és vállalható vele a kormányzás. Megkérdőjelezi azt az alaptételt, hogy milyen sokat lehet elérni magyar ügyekben, mert korrektek a partnerek.

Bugárék éveken át gondosan ápolták azt az imázselemet, hogy a Híd a szakértők pártja – a mostani eset minden volt, csak nem ennek igazolása. 

Végezetül a Híd ellenfelei az elejétől próbálták rásütni a pártra, hogy csak egy bizniszpárt, amelynek nem fontosak a magyar ügyek – ez a félreszavazás a képviselők szándéka ellenére pont ezt a tételt erősíti. A pártot úgy ütötte el a botrány, mint kamion az esti sztrádán botorkáló sündisznót – váratlanul, menekülési útvonalak és energiák nélkül. 

Pár óráig kamuzhatták, hogy az SNS az utolsó pillanatban verte át őket, 

de hamar kiderült, hogy már november elején elolvashatták volna a tervezetet, Ondrej Dostál két különböző parlamenti ülésen is felszólalt miatta, és három bizottságban volt róla szó.

S az sem igaz, hogy a Híd nélkül is átment volna: a koalíciós szerződés értelmében ugyanis egyik kormánypárt sem verheti át saját akaratát koalíciós társa ellenében, az ellenzékkel szövetkezve – tehát koalíciós vétót kérhettek volna. Most reménykedhetnek, hogy Kiska és az SNS meg a Smer betartja ígéretét. Ha ugyanis emiatt kellene szétrobbantani a koalíciót, azt a szlovák választóik nem értenék – az ő szemszögükből százszor sárosabb ügyek miatt sem álltak fel –, a magyarok viszont aligha értékelnék. 

Végül néhány szó a politikai felelősségről. Egy ilyen eset után a minimum minimuma, hogy a parlamenti szavazások előkészítéséért felelős frakcióvezető feláll, akár a mandátumát is visszaadja. A böszmeség ellenére Bastrnák Tibor egy bizalmi villámszavazás után a helyén maradt, a Híd a politikai konzekvenciák levonása terén pont úgy járt el, mint a „nagytestvér” Smer szokott.