Segítség a demenciában szenvedő beteg gondozójának

Ha valaki már találkozott demenciában, vagyis elbutulásban szenvedő emberrel, tudja, hogy nemcsak testileg, hanem lelkileg is nagyon megterhelő az ilyen beteg ellátása. A gond az, hogy a gondozók többsége saját hozzátartozójáról gondoskodik, először van ilyen helyzetben, és nem tudja, hogyan kell vele viselkedni.

A pozsonyi Memory Centrum nonprofit szervezet Alzheimerfórum a családi gondozóknak címmel projektet dolgozott ki. Célja az, hogy tájékoztassa és felkészítse a gondozókat, és hasznos tanácsokat adjon nekik, hogyan ápolják az ilyen betegeket.

Videósorozat sok hasznos tanáccsal

„Tíz részből álló videósorozatot készítettünk, aminek alapján a családtag időben és helyesen fel tudja ismerni a demencia, vagyis leépülés jeleit. A videók azt is megmutatják, hogyan lehet a betegségből eredő sajátos helyzeteket kezelni – mondta dr. Mária Čunderlíková, a Memory Centrum igazgatója, majd hozzátette: - A videók közérthetően és gyakorlati szempontból tájékoztatnak a demenciáról. Elmagyarázzák, milyen mítoszok keringenek a köztudatban a felejtésről, tájékoztatnak a demencia kockázati tényezőiről, diagnosztikájáról, a kezelésről és a családnak nyújtott segítségről. Az egyik videó a család összetartásának fontosságáról szól, megmutatja, hogyan hozzunk létre sztereotípiákat, alakítsunk ki baráti környezetet a demenciával élő számára, hogyan reagáljunk a zavarodottságra, az agresszióra, mit tegyünk, hogy a nehéz helyzetben önmagunk maradjunk.” A Memory Centrum munkatársai minden részt kiegészítő információkkal és gyakorlatokkal egészítettek ki.

Az Alzheimer-fórum projekt része az az országos kampány, amelynek keretében Pozsonyban, Besztercebányán, Kassán és Rozsnyón találkozókat szervez a demenciában szenvedő betegek családtagjainak. Ennek része az a felmérés, amely a demenciával kapcsolatos legfontosabb ismeretek összegzésére, továbbá a problémás családi helyzetek feltárására szolgál.
„Az eddig kitöltött kérdőívek elemzéséből kitűnt, hogy a demenciában szenvedő betegekről leggyakrabban a 40-50 éves nők gondoskodnak. Az esetek 94 százalékában nő a gondozó. Leggyakrabban ő oldja meg a biztonsággal, a tájékozatlansággal, a felejtéssel, az agresszióval, a szökéssel, a kommunikációs zavarral jelentkező problémákat, amelyek lelkileg nagyon megviselik a beteget. A betegápolás gondjai mellett gyakran maguk is kimerültek, tehetetlenek, kiégtek, a család és a környezet nem érti meg őket. Elszigeteltnek érzik magukat, és nem tudják, kihez fordulhatnak” – tájékoztatott Mária Wirth gyógypedagógus. Bővebb információt a: www.centrummemory. sk honlapon találnak.

Mi a demencia?

Gyűjtőfogalomról van szó, ami egész sor betegséget jelent. Újabb kifejezés a neurokognitív zavar. Oka lehet agysérülés, főleg az agykéreg, később pedig más agyi struktúrák károsodása, az agy neurodegeneratív betegsége, de káros folyamatok is, mint például mérgezés, fejsérülés vagy az agy érellátásának sérülése. Demenciát további 60 betegség is okozhat, közülük némely gyógyítható, de a többség nem.

A felnőttek demenciájának leggyakoribb oka a progresszív degeneratív betegség, az Alzheimerkór, amely során fehérje halmozódik fel az agyban. Hatására csökken a neuronok száma, megváltozik az agy struktúrája, összezsugorodik. A neuronok nem tudnak kommunikálni egymással és nem tudják továbbítani az információt. A beteg állapota idővel romlik, akárcsak az emlékezőképessége, a viselkedése és a kommunikációs készsége. Rendszerint feledékenységgel kezdődik, és úgy végződik, hogy a beteg teljesen más segítségére van utalva. Jelenleg nincs olyan módszer, amellyel meg lehetne gyógyítani a beteget, vagy meg lehetne állítani a kóros folyamatot.

Mire kell odafigyelni?

Az Alzheimer-kór nagyon lassan és észrevétlenül alakul ki. A betegnek romlik a rövid távú emlékezete, nem tudja, milyen nap van, elfelejti bevenni a gyógyszert. Hangoskodás, robbanékonyság, dezorientáció is jellemezheti. Megvádolja a környezetét, hogy elvették tőle a dolgait, esetleg hallucinál. Zavar keletkezhet az alvási ciklusában – éjszaka, nem alszik, de napközben igen. Fütyül, ismétli a szavakat, mondatokat. A család ezeket a jeleket – helytelenül – az öregedés számlájára írja, de tudni kell, hogy az Alzheimer-kór esetében a képességek fokozatosan romlanak. A betegnek gondot okoz új dolgok elsajátítása. Nem tudja például az új mobiltelefont kezelni, képtelen dönteni.

Három stádium

A betegség első szakasza 2–3 évig is eltart, ilyenkor még a beteg egyedül lakhat, időnként kell neki a segítség. A második stádium a leghosszabb (6-10 év). Ilyenkor már egyre nagyobb nehézséget okoz neki a háztartás vezetése, a főzés, az öltözködés, a személyi higiénia. Eltéved, elfelejti, hogy nem kapcsolta ki a gázt, nem érti, mit beszélnek hozzá, nem emlékszik gyerekei nevére, beszédhiba, hallucináció, esetleg inkontinencia jelentkezhet. Az 1-3 évig tartó utolsó stádiumban a beteg apatikus, álmos, nem kommunikál, vagy állandóan céltalanul járkál. Jó tudatosítani, hogy az Alzheimer-kór halálos betegség, lehet gyorsabb (3-4 év) és lassúbb (15 év) lefolyású. Fontos, hogy a hozzátartozók, ismerősök helyesen ismerjék fel a jeleket, és felkészüljenek a nem könnyű feladatra: az Alzheimer-kórban szenvedő beteg gondozására.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?