Várhatunk még az öntözési támogatások elbírálására

öntözés

Az öntözőberendezések támogatását célzó felhívás 2018. július 16-án jelent meg. A profi cégek viszonylag gyorsan reagáltak rá. A kötelező mellékleteket a támogatási kérelemmel együtt, a kiírás szerint legkésőbb 2018. november 15-ig kellett benyújtani. Azonban hamarosan kiderült, hogy ez a határidő rövid.

A több évtizede kiépített öntözési csőhálózatok és szivattyútelepek túlnyomó többsége tönkrement, vagy szétlopták azokat. Az említett felhívásban szerepel a csőhálózatok, szivattyútelepek felújítása is. Ezek felméréséhez és megtervezéséhez idő kell. Egy-egy ilyen beruházási terv elkészítése után kiderült, hogy az öntözőberendezésekkel együtt több százezer eurós, némely esetben az 1 milliót is meghaladó beruházási terhet jelent. A támogatási kérelem kötelező mellékletei közül elsősorban a szigorú környezetvédelemhez kapcsolódó szabályok betartását felülvizsgáló hivatalok véleményezésére is kellett várni. Szervezetileg a járási hivatalok kereteiben működő, de szakmailag a környezetvédelmi minisztérium által irányított járási környezetvédelmi főosztályokat érezhetően váratlanul érintette a véleményezések elkészítése. Ezt bizonyítja, hogy a különböző járásokban működő környezetvédelmi főosztályok egymástól eltérően nyilatkoztak például arról, hogy az adott beruházás építészeti jellegű-e vagy sem, kötelező-e az EIA néven is ismert, környezetvédelmi hatások értékelését szabályozó 24/2006-os számú törvény szerinti eljárás, vagy sem. Mentségükre szolgáljon, hogy láthatóan érződött a pályázatot megelőző, legfelsőbb szintű tárcaközi szakmai egyeztetés hiánya, de ha volt is ilyen, ez nem jutott el a helyi hivatalokba. Ezért az első pályázat benyújtási határidő 2018. november 15-ről 2019. január 15-re módosult.

December elejére kiderült, hogy némely véleményezési nyilatkozat végleges kiadása akár további több hétig is eltarthat, figyelembe véve a közelgő ünnepek miatti csúszásokat. A kiszámíthatatlan időeltolódások lehetőségeinek veszélyeire a pályázatokat készítő szakemberek az érdekvédelmi szervezeteik beadványaként írásban hívták fel az agrártárca és a pályázatkezelő intézmény (PPA) legfelsőbb vezetőinek figyelmét, értékeljék át azt a lehetőséget, hogy a 34 kötelező melléklet közül legalább 5 konkréten megnevezett mellékletet ne kelljen a pályázati kérelemmel együtt 2019. január 15-ig benyújtani, hanem a támogatási kérelem jóváhagyása után legkésőbb a támogatási szerződés aláírásáig. E figyelemfelhívás és egyéb tényezők hatására, a támogatási kérelem benyújtásának lehető határidejét 2019. április 15-ig meghosszabbították. Ezzel a döntéssel viszont járulékos problémák is keletkeztek. A beruházók szakemberei ugyanis nem a pályázatok elkészítésére igényeltek több időt, hanem néhány kötelező melléklet beszerzésére. Mivel a pályázatok elbírálása nem kezdődhet hamarabb, mint az említett április 15-i határidő, nem valószínű, hogy még az idén elbírálásra kerülnek a támogatási kérelmek. Így azok a pályázók, akik támogatás nélkül nem képesek kifinanszírozni ezeket az igényes beruházásokat, kénytelenek várni a következő évi szezonkezdésig.

A határidő kitolás további támogatásigénylőket mozgósított, amit pozitívan is értékelhetnénk, a baj csak azzal van, hogy a 20 millió euró támogatási összeg távolról sem elegendő az igénylések lefedésére. Jóllehet a 10 ezer eurótól 1 millió euróig terjedő támogatható beruházások széles skálája lehetőséget ad a kisebb vállalkozásoknak is, a támogatási igények és lehetőségek kerete közti nagy különbség miatt azonban csak kevesen jutnak támogatáshoz, ami további feszültséget, elégedetlenségeket okozhat a pályázók köreiben.

Az öntözéssel kapcsolatos eddigi tapasztalatokból egyre inkább elengedhetetlennek tűnik egy alapos, országos, kimondottan szakmai alapú, előrelátó hatástanulmány kidolgozása, nem pedig politikai megrendelésre készült koncepciók. Meg kell vizsgálni a működésképtelen öntözőrendszereket, tisztázni kell a sok tulajdonos telkén a földbe épített csőhálózati rendszerek tulajdonjogát, az anyagi terhek jogviszonyaival összefüggő kérdéseket, az egyre szigorúbb, ivóvizet védő várható környezetvédelmi jogszabályok előírásait stb.

Varjú János, a Varjú Consulting tanácsadói iroda tulajdonosa

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?