Megismételnék a tavalyi bravúrt a komáromi kosarasok

komáromi kosarasok
Komárom |

Szombaton (16.30) az MBK Rieker Com-therm csapata Privigyén lép pályára a férfi-kosárlabdaextraliga rájátszásának nyitányán. 

Déja vu-je lehet a komáromi szurkolóknak: tavaly is a privigyeiekkel kezdték kedvenceik a playoff-negyeddöntőt, és tavaly is a bányászvárosiak pályaelőnyével vágtak neki az egyik fél három győzelméig tartó sorozatnak. És hogy tavaly után idén is megismétlődik-e a 3:0-s végeredmény a Duna-partiak javára?

„Egyértelmű favorit a privigyei csapat, amelyet nagyon hangos szukolótábor támogat. Akkor lehet esélyünk, ha mind a kilenc kosarasunk hozza magát, 6-7 játékossal szinte lehetetlen lenne – nyilatkozta lapunknak Paulík József, a komáromiak menedzsere. – Abban látom kisebb előnyünket, hogy több jó szlovák kosarasunk van, mint a privigyeieknek. Csapatunk elég fiatal, a legtöbb játékosnak nincs playoff-tapasztalata, másrészt épp ezért van bennük egy jó adag ambíció.”

Egyebek mellett ezért is nem számolgatott az idény csapatába is beválasztott Devin Brooks vezette komáromi alakulat: az elődöntőbe jutáshoz mindenképp egy előttük végzett csapatot kell legyőzniük a playoffban. Az alapszakasz utolsó fordulója előtt ugyanis – a privigyeieken kívül – a svitiek és a lévaiak is számításba jöttek potenciális ellenfélként. „Hiszek abban, hogy akkor fognak jönni a győzelmek, amikor a legfontosabb” – adta ki a jelszót Miljan Csurovics, a komáromiak vezetőedzője, utalva védencei nem túl fényes eredményeire (is) az utolsó hetekben.

Hét meccsből csak egy győzelem, ugyanakkor az utóbbi három találkozón több mint száz dobott pont – vajon melyik tendencia lesz erősebb a playoffban?

„A körülményekhez képest, hogy anyagi gondokkal és sérülésekkel küszködtünk, reális a hatodik hely az alapszakasz után. Ugyan nem vertük nagy dobra, de a remek védő Lukáš Bolek és az univerzális Dalibor Hlivák sem játszhatott egy ideje, az ő kiesésük is eredményezte az utolsó pillanatokban elvesztett meccseket. Sajnos, sokszor előfordult, hogy a hajrában fél perc alatt elintézzük az előnyünket... Védekezésben ugyanis jobban kiütközik, ha többet játszanak az idősebb kosarasaink, az éveket, az izomzatot nem lehet becsapni” – jegyezte meg Paulík József.

A statisztikát viszont távolságtartással érdemes kezelni. Az alapszakaszban a privigyeiek voltak fölényben az egymás elleni meccseken (komáromi szemszögből 71:83, 74:77, 62:86, 86:76), csakúgy mint tavaly. Akkor viszont kétszer is nyerni tudtak idegenben a playoff-negyeddöntőben a Duna-partiak, akik azzal a 3:0-s sorozattal egyenlítették ki 2:2-re a rájátszásbeli örökmérleget. A korábbi három alkalommal a döntőben találkozott a két gárda, egy komáromi (4:3, 2014/15) és két privigyei (3:1, 2011/12 és 4:1, 2015/16) sikerrel.

„Ezeken a meccseken a küzdeni akarás, a nagyobb energia, a jobb dobószázalék és a játékosok tapasztalata a döntő. Remélem, hogy ebben a mixben mi leszünk a jobbak” – mondta a basket.sk-nak Saša Jankovič, a komáromiak honosított játékosa.

Érdekes

A komáromiak műsora

Április 6., szombat, 16.30: Prievidza– Komárno
Április 10., szerda, 18.00: Komárno– Prievidza
Április 13., szombat, 16.30: Prievidza– Komárno
Április 17., szerda, 18.00: Komárno– Prievidza
Április 20., szombat, 18.00: Prievidza– Komárno

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?