Szijjártó: A kölcsönös tisztelet alapjára kell helyezni a magyar-szlovák kapcsolatokat

Washington |

A kölcsönös tisztelet alapjára kell helyezni a magyar-szlovák kapcsolatokat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon azt követően, hogy egyeztetést folytatott szlovák kollégájával, Miroslav Lajcákkal csütörtökön Washingtonban.

 

Elmondta: a szlovák külügyminiszterrel egyetértettek abban, hogy a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet alapjára kell helyezni, és ebben a magyar nemzeti közösség erőforrást jelent.

Az egyeztetésre a NATO megalakulásának 70. évfordulója alkalmából rendezett washingtoni külügyminiszteri tanácskozás alkalmával azt követően került sor, hogy ismertté vált: a szlovák törvényhozás március 27-én olyan törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében Szlovákiában csakis akkor lehet elénekelni egy másik ország himnuszát, ha a helyszínen jelen van az érintett állam hivatalos küldöttsége.

Szijjártó Péter elmondta, az ügyről beszélt Menyhárt Józseffel, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével, valamint Bastrnák Tiborral, a Most-Híd frakcióvezetőjével is.

"Tájékozódunk, figyeljük az eseményeket, tájékozódunk a pontos jogi hatásokról, és a rendelkezésünkre álló információink szerint hamarosan megnyugtató megoldás születhet a kérdésre" - mondta Szijjártó Péter.

A tervek szerint május 15-én hatályba lépő módosítás célja helyi megfigyelők szerint leginkább az, hogy megtiltsák a magyar Himnusz éneklését sportrendezvényeken. A jogszabályban az előírások megsértése esetén 7 ezer euróig terjedő bírság lehetőségével is számolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?