Indul a határon átnyúló Kisprojekt Alap újabb pályázati köre

kisprojekt
Komárom |

A napokban meghirdették az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részét képező Kisprojekt Alap második körét, amelyre elsősorban önkormányzatok, oktatási intézmények, sportklubok, egyházak jelentkezhetnek.

A Kisprojekt Alap célja a határon átnyúló együttműködés fejlesztése, például közös konferenciák, workshopok szervezése, kulturális és természeti örökség megőrzésére irányuló tevékenységek megvalósítása, közös stratégiák és tanulmányok kidolgozása, közös sportrendezvények szervezése, sportpályák kialakítása, az iskolák, egyházak, önkormányzatok közötti együttműködés erősítésére irányuló tevékenységek támogatása.

Pályázni területileg 7 régióból lehet, Szlovákiában Pozsony, Nagyszombat és a Nyitra megyéből, Magyarországon pedig Budapest főváros, Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyéből. A mintegy 4,67 millió eurós uniós keret terhére

a pályázók 20 ezertől 50 ezer euróig terjedő támogatást igényelhetnek, az önrész 15 százalék.

A pályázat első körét tavaly ősszel hirdették meg, és érdekessége, hogy első alkalommal jelent meg olyan projektfelhívás, aminek lebonyolítását és a pályázatok ellenőrzést is helyi szereplők végzik, konkrétan a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.

„A kiírás első köre tavaly novemberben zárult és a nyertes pályázatok most lépnek a megvalósítás szakaszába – mondta Vasi Emma, a Rába-Duna-Vág ETT igazgatója. – Példaként említhetném a komáromi kajak-kenu klub pályázatát, aminek köszönhetően megújul a Vágon lévő Manta úszómű. Garamkövesden megszépül a szabadtéri színpad környéke, Balonyban fedett színpadot építenek, Bátorkeszin helyreállítják a tájházat, Kisgyarmaton kilátót, Alsószeliben kemencéket építenek és tanfolyamot is tartanak a kemencében való sütésről. De a nyertesek között van a Szlovák Műszaki Egyetem vegyészeti kara is, amely kutatására, szakmai rendezvényekre pályázott.”

Az elkövetkező napokban több városban tájékoztató napot tartanak a pályázat aktuális köréről, a szlovák oldalon április 8-án Pozsonyban, a Pozsony Megyei Önkormányzat épületében, április 9-én Komáromban, a Kortina étteremben, április 12-én pedig Dunaszerdahelyen a Mol Arénában; valamennyi találkozó 10 órakor kezdődik. Mivel határon átnyúló pályázatról van szó,

mindenképpen szükség van egy partnerre a határ túloldaláról,

de ebben is tudnak segíteni. „Partnerkereső fórumot is tartunk, folyamatosan bővítjük adatbázisunkat, hogy megfelelő partnert tudjuk ajánlani azoknak, akiket esetleg az riasztott vissza az első körben, hogy nem volt magyarországi, illetve szlovákiai partnerük – mutatott rá Vasi Emma. – Tovább alapfeltétel, hogy az elnyert pénzt legfeljebb 70 százalékban használhatja fel az egyik fél, de az elosztás persze lehet 50:50 százalékos is. Egy pályázó több projektet is benyújthat.”

A teljes pályázati csomag a www.rdvegtc-spf.eu oldalról tölthető le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?