Rigó Konrád: A magyar kultúrának Szlovákiában is nagy vonzereje van

A Márai-emlékház működését a Szlovák Kulturális Minisztérium biztosítja
Kassa |

Az idén januárban megnyitott Márai-ház népszerűsítéséről tárgyalt a hét közepén Kassán Rigó Konrád (Híd), a kulturális minisztérium államtitkára. A tárgyaláson a Szlovák Turisztikai Képviselet és a budapesti Szlovák Intézet képviselői, illetve a városi turizmust kezelő Visit Košice idegenforgalmi iroda tagjai is részt vettek. 

Ahogy azt a találkozó után az államtitkár szerkesztőségünknek elmondta, a turizmusban elsősorban a kultúrának és a sportnak van a legnagyobb vonzereje, de mivel történelmi okokból Magyarország esetében adja magát az erős kultúrális kapcsolat, Szlovákia nagyon szerencsés helyzetben van. „A mi esetünkben nemcsak a hokira vagy a Tátrára kell koncentrálni. Mindenki érti, amikor Mikszáthról, Madáchról vagy Kassa esetében Márairól és Rákócziról beszélünk. Erre kell Szlovákiában nagy hangsúlyt fektetni, és pontos ebből a célból hoztunk össze egy találkozót a hivatalos budapesti szlovák turisztikai és kulturdiplomáciai képviselettel Kassán a helyiek bevonásával” – nyilatkozta lapunkak Rigó Konrád. Elmondása szerint Szlovákiához temérdek magyar vonatkozású nevezetesség, műemlék, emlék és egyéb történet kapcsolódik, azonban számukra most kiemelten a januárban megnyílt Márai-emlékkiállítás a prioritás, hogy bekerüljön a köztudatba. „Azt szeretnénk, hogy az összes ide utaztató utazási iroda kínálatába is bekerüljön, hogy foglakozzon vele a sajtó és beszéljenek róla az emberek” – tette hozzá az államtitkár. Ahogy az a találkozó során is elhangzott, a projekt egy jó példája a sikeres együttműködésnek, hiszen a kassai Csemadok jelentős egyszeri magyar állami forrást kapott, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma pedig a nemzeti múzeum szakmai és intézményi hátterével éveken át fenntartója lesz a komoly szakmai minőséggel bíró kiállításnak. Mint kiderült, a Márai-házat január óta már több mint 500-an meglátogatták, persze az emlékkiállítás hosszú távú fenntartásához és folyamatos fejlődéséhez jóval nagyobb látogatottságra van szükség. Marika Duffeková, a Visit Košice PR menedzsere szerint nehéz kiszűrni, pontosan melyik országokból érkeznek a turisták a városba, azonban múlt éven több mint négyszáz magyar ajkú látogató fordult meg kassai központjukban. „Ettől jóval több magyar ajkú vagy magyarországi látogató jön a városba, hiszen a magyarországi utazási irodák nemcsak Budapestről, hanem az ország számos más településéről is rendszeresen buszokat indítanak Kassára. A Márai-ház valóban rengeteg turistát vonz a városba, de nem szabad megfeledkezni a kisebb kulturális intézményekről sem, hiszen azoknak is nagy szüksége van a látogatókra” – tudatta lapunkkal Duffeková. 

Együtt könnyebb

A szóban forgó emlékhelyek és a helyi turizmus fellendítésében Rigó szerint elsősorban a közlekedési minisztériumhoz tartozó, budapesti Szlovák Turisztikai Képviselet a kulcsjátékos, mivel a látogattotság növelése szorosan összefügg a Kassára érkező utazási irodákkal és kínálítaikkal. „Másodsorban a külügyminisztérium budapesti Szlovák Intézete, aki a célzott kommunikációban, valamint szakmai háttértámogatással segíthet a fejlődésben. Természetesen ez semmit sem érne, ha itthon nem lenne egy jó csapat az ügy mögött, de ez a jelek szerint megvan” – jelentette ki az államtitkár. A találkozón rengeteg ötlet született, ami viszont már konkrétum, az az, hogy a budapesti Szlovák Turisztikai Képviselet szeptemberben egy workshopot szervez a Márai-emlékkiálításról a magyarországi utazási irodák számára. 

A Márai Sándor életét bemutató kiállítás korábban egy jóval egyszerűbb és kisebb verzióban, az épület földszintjén volt megtekinthető. A Grosschmid család egykori otthonát a Csemadok Kassai Városi Választmánya a magyar kormány támogatásával megvásárolta, majd a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen a világ egyetlen állandó Márai-kiállítását hozták létre benne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?