Bugár vétót kért Kiskától a himnusz-törvényre, Bastrnák marad a Híd frakcióvezetője

Pozsony |

Bugár Béla, a Híd elnöke megállapodott Andrej Kiska köztársasági elnökkel, hogy az államfő megvétózza azt a törvénymódosítást, amely betiltja a magyar himnusz éneklését és amelyet a Híd is megszavazott.

Debnár Klára, a Híd szóvivője elmondta, Bugár megállapodott Kiskával, hogy az államfő megvétózza és ezzel újra a parlament elé utalja a kérdéses jogszabályt. A megállapodás szerint a köztársasági elnök a himnuszéneklést betiltó passzust fogja kifogásolni. A törvényhozás a következő ülésének az elején tárgyal majd újra a jogszabályról.

Debnár hozzátette, a párt parlamenti frakciójának vezetője, Bastrnák Tibor pedig arról egyeztetett az SNS-szel, hogy a kérdéses törvényt szeretnék újratárgyalni és módosítani. Erről megállapodás is született: "Az SNS azt mondta, hogy hajlandó a módosításra." - mondta Debnár.

A kérdéses törvényről a Híd már tegnap este elismerte, hibát követtek el: "A hibát mielőbb orvosoljuk, a frakcióban pedig levonjuk a személyi konzekvenciákat.”

Ezek után a Híd frakciója mégis megtartotta tisztségében Bastrnák Tibort, a párt frakcióvezetőjét. A frakció titkos szavazással döntött arról, hogy Bastrnák a helyén maradhat. A parlamenti munkát irányító Bastrnákon kívül a pártnak a szavazáson jelenlévő további öt magyar képviselője, Jakab Elemér, Vörös Péter, Balódi László, Sárközy Irén és Vavrek István is a magyar himnuszt betiltó törvény megszavazása mellett döntött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?