Összetettben harmadikok a Czajlik-rancs lányai

lovak
Dunatőkés |

Három lovastehetség bontogatja szárnyait a dunatőkési klubban, mindannyiuknak ugródeszka volt a téli sorozat.

Lezárult a Hall Showjumping Tour 2018/3019-es téli díjugrató-sorozat a Czajlik-rancs fedett lovardájában. Két hazai lovas is az összetettben a legjobb három közé ékelődött: Varga Lenka a gyerek, Alföldy Lilla a junior kategóriában.

„Több mint hetven lóval versenyeztek, összesen 150 rajtot jegyeztünk a két nap alatt a szép időben megrendezett döntőben. Figyelték egymást a lovasok, mérlegelték lehetőségeiket a hajrában. Rancsunk három fiatalja is példásan helytállt – értékelt Czajlik Zsuzsanna versenytitkár, aki edzőként is tevékenykedik, s védencei teljesítményét mérlegelte. – Elégedett vagyok a lányokkal, de legfőképpen annak örülök, hogy már kimondják, ha nem elégedettek magukkal, s látom a sport iránti alázatukat is. Edzői munkám új vonása, hogy védenceimnél az igyekezet mellett a kritikus látásmód is megjelenik. Ez jelenleg főleg Lenkára érvényes. Lilla más eset, családtagként beleszületett a lovak világába. Tehetséges, van lovasérzése, csak a pszichikai énjét nehezebb irányítani. Bátor is, ami a 120 cm-es akadályoknál fontos tulajdonság, s fizikailag szintén topon van. Lillától még többet várok, edzőként és keresztanyaként egyaránt. Sikeres sportoló lehet belőle. Hazai helytállása ugródeszka lehet a további versenyekhez, melyekre a következő hetekben, hónapokban készülünk Magyarországra és Szlovákiába. S ez vonatkozik Varga Lenkára és Paál Leila Alexandrára is. Utóbbi komáromi lány később kezdte a versenyzést a téli sorozatban, de hihetetlenül gyorsan fejlődik, s a fináléban kétszer hibátlan pályát lovagolt.” 

Érdekes

HALL SHOWJUMPING TOUR téli díjugrató-sorozat, 5. állomás, Dunatőkés

Sikkaton Cup, nyílt verseny, 9. forduló (70 cm, 24 induló): 1. Michaela Homolová (Sandy, Envirokone Bratislava) 0/40,90 0/27,67, 2. Varga Lenka (Furioso XXV-41/Rockefeller, JK Czajlik-rancs) 0/42,62, 0/29,18.
Gyerek Cavalor Winter Cup, nyílt verseny, 9. forduló (95 cm, 44): 1. Ivan Sihelský (Cartago-S, KPKRJ Rimavská Sobota) 0/41,22.
Junior VÚC Trnava Cup, nyílt verseny, 9. forduló (105 cm, 36): 1. Katarína Martinkovičová (Monark du Charmeux, Spolok priateľov koní Trnava) 0/39,28.
Motor Car DS Cup, nyílt verseny, 9. forduló (ZL+115 cm, 9): 1. Voros Csenge (Simlis, Magyarország) 0/62,95, 0/38,30, 3. Alföldy Lilla (Cantona R, JK Czajlik-rancs) 0/58,84, 4/39,08. 
Sikkaton Cup, nyílt verseny, 10. forduló + összetett (80 cm, 15): 1. Veronika Hornáková (Elizabethz, JŠ Pavažany) 0/41,81, 0/20,48.
Gyerek Cavalor Winter Cup, nyílt verseny, 10. forduló + összetett (100 cm, 27): 1. Veronika Hornáková (Violette, JŠ Považany) 0/53,52, 0/39,26.
Junior VÚC Trnava Cup, nyílt verseny, 10. forduló + összetett (110 cm, 20): 1. Katarína Martinkovičová (Monark du Charmeux, Spolok priateľov koní Trnava) 0/61,82, 0/45,88.
Motor Car DS Cup, nyílt verseny, 10. forduló + összetett (L+120 cm, 13): 1. Igor Šulek (Gambler, Ranč Palomino Bohunice) 0/61,70, 0/33,92.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?