5 veszélyes étkezési zavar

fl

Sokan nem elégednek meg a képpel, amely a tükörből visszanéz rájuk. Ekkor jönnek az ilyen-olyan diéták, az önsanyargatás. Ám ez veszélyes is lehet, hiszen számos étkezési zavart okozhat, melyek súlyos egészségi következményekkel járhatnak.

1. Anorexia

A táplálkozási zavarok egyik legjellemzőbbje. Ahogy a legtöbb étkezési zavar kialakulásakor, itt is az indítja el a folyamatot, hogy torzul a testkép. Aki ilyen betegséggel küzd, állandóan kövérnek látja magát, akkor is, ha már csontsoványra éheztette. Nagyon veszélyes, hiszen az állandó ételmegvonásba bele is lehet halni. Kamaszkorban alakul ki leggyakrabban – így a fiatalokra még inkább figyelni kell –, de a felnőtteket sem kíméli.

2. Bulimia

Az anorexiától eltérően aki ebben szenved, az nem óvja testét az ételektől. Ami a keze ügyébe kerül, azt megeszi, majd miután végzett, meghánytatja magát, hogy ne maradjon testében a sok kalória, ne rakódjanak le zsírpárnák. Zabálásos evészavarnak is szokás nevezni. Egyesek nem hánytatással, hanem hashajtókkal, vizelethajtókkal próbálnak megszabadulni a bevitt ételtől. Bár az eredmény látványos lehet, a módszer szívritmuszavarhoz vezethet, kophat a fogzománc, megnagyobbodhat a fültőmirigy, gyulladásba jöhet a nyelőcső nyálkahártyája.

3. Izomdiszmorfia

Leginkább a férfiak betegsége, testedzésfüggőség. Furcsának tűnhet, hogy ez miért betegség, hiszen a sportolás egészséges. Csakhogy aki ebben szenved, az mindig fejletlennek látja az izmait, bármennyit sportol is, így túlhajszolja magát, s táplálékkiegészítőkkel, szteroidokkal terheli szervezetét, amelyek csontritkuláshoz, szexuális zavarokhoz, bőrelváltozásokhoz, májfunkció- és hangulatzavarokhoz is vezethetnek.

4. Kényszeres evés

A pár napos, hetes koplalás egyik következménye lehet a kényszeres evés vagy túlevés, hivatalos, angol nevén binge eating. Ilyenkor azért eszünk, mert finom, az étkezés örömforrás. Általában valamilyen lelki problémát szeretnénk kiküszöbölni vele, tehát inkább a lelki éhséget kellene megszüntetni. Azért veszélyes, mert kóros elhízáshoz vezet, súlyos ételfüggőséget okozhat, de emellett a depresszió, magas vérnyomás, cukorbetegség, epekő, ízületi és gerincbántalmak, valamint májkárosodás is megjelenhet.

5. Ortorexia

Az egyik legújabb étkezés zavar. Betegségként még nem ismerték el, holott éppoly veszélyes lehet, mint a többi. Aki ebben szenved, az túlzottan törekszik arra, hogy minél egészségesebben táplálkozzon. Ismét csak arra gondolhatunk, hogy az egészség jó, mi ezzel a probléma? Csakhogy az észszerűtlen táplálkozás következménye lehet, hogy megvonunk a szervezettől olyan tápanyagokat, melyekre szükség van. Hiszen halljuk, hogy a cukor káros, és ez így is van: túlzott fogyasztása nem ajánlott; de a szervezetnek szüksége van rá. Az ortorexiában szenvedők nem az étel mennyiségére ügyelnek kínosan, hanem a minőségére.

A teljes írás a VasárnapLélekben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?