A legtöbb dolgozó elégedetlen a fizetésével

Pozsony |

A hivatalos statisztikai adatok szerint a szlovák átlagbér az elmúlt időszakban ugyan dinamikusan nőtt, az alkalmazottak között azonban látványos különbségek vannak. A nagy többség nincs megelégedve a fizetésével, és minimum 100 eurós, vagy annál is nagyobb béremelést tartana elfogadhatónak.

A bruttó átlagbér Szlovákiában tavaly több mint 6 százalékkal, 1013 euróra nőtt, ami elsősorban a dinamikus gazdasági növekedésnek köszönhető. „A bruttó hazai termék (GDP) növekedését az ígéretesen alakuló külföldi keresletnek és a látványosan bővülő hazai fogyasztásnak köszönhetjük. A gazdasági növekedés a cégek beruházási kedvén is meglátszik, ez pedig a foglalkoztatásra is rányomja a bélyegét. A munkanélküliség történelmi mélyponton van, a cégek pedig egyre nehezebben találnak szakképzett hazai munkaerőt. A vendégmunkások behozatalán kívül így a béreket is kénytelenek megemelni, ha a versenytársaiktól szeretnék elhódítani az alkalmazottakat” – nyilatkozta Jana Glasová, a Postabank elemzője.

Az átlagbér növekedése azonban nem mindenkit érint egyformán. Glasová elmondta:

ezer eurót meghaladó bruttó bérrel az alkalmazottak csupán 39 százaléka büszkélkedhet.

Nincs mivel dicsekednünk azonban uniós összehasonlításban sem. A szlovák átlagbér csak hat uniós tagországban (Lengyelország, Lettország, Magyarország, Litvánia, Románia, Bulgária) mértnél nagyobb. Luxemburgban, Dániában és Hollandiában az átlagbér például a 4 ezer eurót is meghaladja.

Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy a szlovákiai alkalmazottak döntő többsége nincs megelégedve a fizetésével.

„A felmérésünkből kiderül, hogy átlagosan 100 euróval nagyobb fizetésre vágyunk a jelenleginél. A többség átlagosan 1129 eurós bruttó bért tartana elfogadhatónak”

– mondta Lýdia Žáčková, a Postabank szóvivője. A nemek közötti különbség azonban itt is megmutatkozik, a férfiak igénye a béremeléssel kapcsolatban ugyanis nagyjából 200 euróval nagyobb, mint a nőké. A különbség meglátszik a gyengébben és jobban keresők között is. Míg a havi 600 eurós bruttó bérből élők már akkor is boldogok lennének, ha a béremelést követően a fizetésük enyhén ezer euró alatt maradna, az ezer eurót keresők már 1500 eurós fizetésről álmodnak. Regionális szempontból a pozsonyiak elvárásai a legnagyobbak, ők átlagosan 1300 euró fizetést tartanának elfogadhatónak. A Kassa és Besztercebánya megyében élők ezzel szemben ezer euróval is megelégednének. A korosztályok közül a 36 és 45 év közöttieknek vannak a legnagyobb igényeik. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?