Pellegrini: beszélni kell a párton belül a vereség okairól

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini kormányfő szerint a Smer-SD pártnak nyíltan kell elemeznie a választások eredményét, és azt, hogy mit jelent ez számára. 

Hozzátette: a párton belül intenzív eszmecserét kell folytatni az okokról. Ezt hétfői, nagyszombati látogatása során jelentette ki, az elnökválasztás eredményével és Peter Kažimír, a Smer-SD alelnöke reakciójával kapcsolatban. Utóbbi nem ért egyet a Smer-SD azon álláspontjával, hogy a párt az elnökválasztásból megerősödve került ki.

„Nem gondolom, hogy a választásokat letudhatnánk ilyen "könnyű" megállapítással. Beszélnünk kellene arról, hogyan tovább a párton belül, hogy megőrizzük a legerősebb és legsikeresebb párt pozícióját. Peter Kažimír kijelentésére úgy tekintek, mint amellyel megpróbálta megnyitni a párton belüli eszmecserét”

– mondta. Pellegrini arról is beszélt, hogy a Smer-SD-nek reagálnia kell az idők változására.

„Ha továbbra is sikeresek akarunk lenni, nyíltan meg kell mondanunk, hogyan tovább, hogyan alkalmazkodunk ehhez az új korhoz, hogyan fogunk reagálni a társadalmi helyzetre, légkörre, hangulatra”

– hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: ha ez volt Kažimír nyilatkozatának a célja, akkor teljes mértékben egyetért vele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?