Phenjannak 104 atomlétesítménye van, ebből 40 bezárását követeli Washington

Trump-Kim csúcstalálkozó
Szöul |

Észak-Koreának legalább 104 olyan létesítménye van, amely kapcsolatban áll atomprogramjával - közölte pénteken a KBS dél-koreai televízió. A KBS hozzájutott a Dél-Korea ás az Egyesült Államok kormánya rendelkezésére álló, atomlétesítményeket tartalmazó listához.

 

Közülük az atomfegyverek leszerelése keretében az Egyesült Államok  negyvennek a bezárását követeli.  Közöttük van egyebek mellett 15 kutató- és ellenőrző intézet és nyolc uránkitermelő üzem.

Ezek többsége Jongbjon térségében, valamint Phenjan elővárosában és Hvanhedo tartomány Phjonszan járásából található.

Korábban a dél-koreai és amerikai médiumok többször is közöltek elszigetelt adatokat az ilyen objektumokról. Ugyanakkor ez volt az első konkrét tudósítás a hasonló létesítmények számáról és földrajzi elhelyezkedéséről.

Február 28-án Hanoiban tartott csúcstalálkozóján Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nem tudott megállapodni Phenjan atomlétesítményeinek leszereléséről, és nem írták alá a párbeszéd folytatásáról szóló közös nyilatkozatot sem.

Közölték, hogy a találkozón az Egyesült Államok több tucatnyi atomlétesítmény bezárását követelte, míg a phenjani vezetők ragaszkodtak ahhoz, hogy csak a jongbjoni kutatóintézetet szerelik le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?