Garázda úrnak pompás várkastélya

Divény
Divény/Divín |

Nógrád északi csücskében, a Zólyom felé vezető egykori kereskedelmi és hadi utak őrzésére építették Divény várát, melynek sorsa, főleg a pusztulása összefügg az alatta álló, múzeumként szolgáló reneszánsz várkastéllyal és annak urával.

A kor dokumentumai szerint a vár ura felettébb összeférhetetlen és garázda volt. Balassi Imrét ezen a néven harmadikként tart számon a család története.

A hatalmaskodó főúr

A 17. század első harmadának vége felé született az a hírhedt és rablólovagként emlegetett Balassi Imre, akinek igen eseménydús élete volt, s akinek viselt dolgairól sok peres írás, nádorispáni ítélkezés, császári vagyonelkobzás, ostromparancs, kegy- és jószágvesztési perben kimondott ítélet tanúskodik. Kései oldalági rokona ő a költő Balassi Bálintnak, de őt nem a versek tartották meg a nép emlékezetében, hanem rablásai, árulásai, köpönyegforgató és hazug élete. Sok ilyen hatalmaskodása miatt szinte állandóan hadban állt a környékbeli uraságokkal, a Forgách- és a Zichycsaláddal. Tudni kell róla azt is, hogy a vasvári békét megszegve a törökre is rátámadt, jelentős diplomáciai bonyodalmakat okozva. 1665-ben már oly nagy mértékre vitte a garázdaságot, hogy Wesselényi Ferenc 32 rendbeli nyilvános hatalmaskodás miatt börtönbüntetésre ítélte, a pozsonyi várban raboskodott, de onnan alig egy éven belül megszökött, majd hazatért, és 1666-ban egy szedett-vedett, bő négyszáz hajdú és majdnem kétezer kaszára-kapára fogott parasztból verbuvált rablósereggel a szomszédos Gács várának ostromára, egészen pontosan kirablására indult. Okozott is kárt sokat, a Forgách grófok minden marháját elhajtatta, a falut végigrabolta, ami jószágot elvinni nem tudott, azt leölette, a gazdatisztet elrabolta, egy gácsi várvédőt megöletett, egy másikat súlyosan megsebesíttetett. S mint aki jól végezte dolgát, hazament Divénybe tivornyázni. A nádor ezután hadat küldött rá, a várból kiverte, ismét börtönbe csukták, ezúttal Murány várába. Hogy milyen kapcsolatai voltak Balassa Imrének, azt nem tudni, de alig két éven belül innen is megszökött, s még arra is tellett a kapcsolatokból, hogy az elkobzott vára alatt egy várkastély építésére engedélyt kapjon. 1670-ben fel is épült a divényi várkastély, közvetlen felette a várban osztrák katonák laktak, lent pedig a garázda gróf, aki közben PestPilis-Solt vármegye főispáni rangját is elnyerte, bár ez a rang nem sokat ért, lévén a három vármegye török birtok ez időben. A nyughatatlan főúr 1667-ben fondorlatos módon szerezte vissza várát az osztrák katonáktól. A parancsnokokat vendégségbe hívta a vár alatti kastélyba, ott leitatva őket orvul meggyilkoltatta a tiszteket, majd ruhájukba bújva becsapták a várbeli őrséget és visszafoglalták Divény várát. Ezt már nem tűrhette a császár, hadat küldött Nógrádba és meg is ostromoltatta 1674-ben, de akkor nem sikerült elfoglalni. Csak Strasaldo és Leslie tábornok 1679-es hadjáratakor sikerült elfoglalni Divény várát, s mivel Balassi Imre Thököly pártján volt ekkor, a várat emiatt felrobbantották, lakhatatlanná téve az erősséget. Balassi Imre ismét fogságba került, megint elkobozták teljes vagyonát, de ismét megszökött, és minden bizonnyal újra haza is tért volna, ha közben 1683-ban Tállyán meg nem hal. Birtokait a császárhű Zichy-család kapta meg, amelynek igen jelentős birtokai voltak Nógrád megyében.

A kastély pompája

Az 1670-re datált várkastély a Nógrád megyében a török idők végén elterjedő késő reneszánsz stílus jegyében épült, a falak nyomvonalát megfigyelve egy valószínűleg tervezett, de talán soha meg nem épített vagy végleg be nem fejezett, a város felé eső alsóvár helyén. A várkastély délkeleti és északnyugati bástyái még a korabeli fegyverekkel is lőtávolon belül vannak az óvár falaihoz képest. A szinte szabályos négyszög alaprajzú várkastély sarkain tornyok állnak, falain sgrafitto festés nyoma látható, valóságos építészeti remek. Ma múzeumként szolgál, 2011-ben újították fel mintaszerűen.

 

Érdekes

Tájoló

Divény községbe a Zólyom és Losonc közti E 58-as főútról Vámosfalunál nyugat felé letérve juthatunk el, a várkastély a 48.449/19.534 GPS-koordinátáknál található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?