Takács Zsuzsa nyerte el idén az Aegon Művészeti Díjat

Takács Zsuzsa
Budapest |

Takács Zsuzsa nyerte el idén A Vak Remény című verseskötetével a hárommillió forint pénzjutalommal járó Aegon Művészeti Díjat - jelentette be Zatykó Péter, az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten.

 

Sikerült eljutni oda, hogy az Aegon Művészeti Díjat valós elismerésnek tekintik, hiszen hozzáértő emberek választják ki a díjazottat - hangsúlyozta az idei díjazott bejelentése előtt Zatykó Péter. Mint hozzátette, külön öröm, hogy ezúttal női író kapta az elismerést, és az is, hogy költő lett az idei díjazott.

Takács Zsuzsa egészségügyi okokból nem tudott jelen lenni az eredményhirdetésen, hangüzenetben azonban elmondta, hogy a kötet ötven év munkája, és a teljes verses életművét tartalmazza. Mint megjegyezte, nagy öröm számára A Vak Remény eddigi jó szereplése: "visszaigazolás, hogy vannak olvasóim, és szeretik a verseimet" - fogalmazott Takács Zsuzsa, hozzátéve azonban: attól fogva, hogy megjelentek, ezek már nem a szerző, hanem az olvasók versei.

Lévai Balázs műsorvezető a zsűri tagjaként emlékeztetett arra, hogy idén ritkaságként mind a tíz, díjra jelölt kötet esélyesként szerepelt. A döntésben nem volt szempont, hogy nő és költő kapja a díjat, utólag azonban zsűri tagjai is örülnek ennek - árulta el. Mint kiemelte, az Aegon Művészeti Díj nem életműdíj: noha A vak remény egy költői életművet összegez, mindeképpen új könyvnek tekinthető. Elképesztően erős kötetről van szó, egyik kritikusát idézve: "nagyon könnyű beleszerelmesedni" - méltatta Takács Zsuzsa könyvét Lévai Balázs.

A tizennegyedszer odaítélt Aegon Művészeti Díj Magyarország egyik legnagyobb pénzjutalommal járó, magánalapítású irodalmi elismerése, mellyel az előző esztendő kiemelkedő, kortárs szépirodalmi alkotását jutalmazzák. Ebben az évben a könyvkiadók több mint nyolcvan kötetet jelöltek a díjra, közülük tíz munka került fel a döntősök listájára.

A hétfős zsűri Dragomán György: Rendszerújra, Garaczi László: Hasítás, Kemény István: Nílus, Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem, Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy, Márton László: Két obeliszk, Simon Márton: Rókák esküvője, Szvoren Edina: Verseim, Takács Zsuzsa: A Vak Remény, valamint Tolnai Ottó: Szeméremékszerek (A két steril pohár) című kötetei közül választotta ki az idei díjazottat.

A Magvető Kiadó által megjelentetett A Vak Reményben Takács Zsuzsa eddigi teljes költői életműve olvasható, a könyv élén a legújabb, kötetben most először közölt Vak Remény-versekkel, lezárásként pedig a régi és új India-költeményekkel. Az Aegon Művészeti Díjat április április 8-án adják át a budapesti Katona József Színházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?