Ismét médiapartnere volt a Vasárnap a Cogito esszéíró versenynek. Remek írások érkeztek számos középiskolából, saját kategóriájukban a legjobbakat mi is bemutatjuk. Ezúttal a párkányi Lupták Liliánának, az Álmaim városa kategória győztesének írását.
Amióta az eszemet tudom, imádok utazni. Szerintem ennél jobb elfoglaltság nem is létezik. Az ember rengeteget tapasztal, lát, felfedez, és nem utolsósorban tanul. Megismerni egy másik ország kultúráját életre szóló élmény. Szent Ágoston tollából származik az, hogy „a világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el”. Nekem már hat oldalt sikerült elolvasnom, egyet pedig átlapoznom, ugyanis Szlovéniában csak átutazóban voltam. Lehet, hogy ez a hat ország kevésnek tűnik, de én ezzel is elégedett vagyok. Ha valamilyen országban vagy városban járok, azt mindig a szívembe zárom.
Így történt akkor is, amikor legelőször jártam Bécsben. Még csak a második osztály padjait koptattam, mikor anyukám egy tavaszi délutánon örömhírrel várt: elutazunk egy teljes hétre az osztrák fővárosba. Majd kiugrottam a bőrömből! A kirándulás előtt pár nappal a családom összes tagja lázban égett. Mindenki pakolt, készülődött, vásárolt. Mikor elérkezett a nagy nap, anyu különösen ideges volt, nehogy otthon hagyjunk valamit. Ott kiderült, hogy feleslegesen aggódott. Körülbelül hajnali három óra lehetett, mire odaértünk. Az éjjeli utazás apukámat viselte meg leginkább, aki több mint három órát vezetett megállás nélkül. A szálláson első dolgunk az volt, hogy lepakoljunk, majd mindenki nyugovóra tért. Másnap kipihenten indultunk útnak. A szálloda melletti étteremben reggeliztünk, és már indultunk is Bécs kihagyhatatlan látványossága, a schönbrunni kastély felé. Első látásra beleszerettem. Megtekintettük a kastély belsejét, melyben egykor Ferenc József meglátta a napvilágot. Tele volt festményekkel tarkított és esztétikusan berendezett szobákkal. A királyi pompa minden sarokról tükröződött. Ezután kiadós sétát tettünk a kertben. Több szökőkút, különböző színű virágok sokasága övezte a franciakertet. Nekem talán a Neptun-kút tetszett a leginkább Schönbrunn bájaiból. A víz rohamosan, veszett módjára ömlött alá a magasságból, mégis megnyugtatóan hatott az emberi lélekre. Egy egész napot is képes lettem volna eltölteni a szökőkút mellett és csak hallgatni a zubogást. Afféle eufóriás érzést tapasztal meg az ember, mint mikor jógázik vagy meditál. Legalábbis az én elmémre így hatott a víz záporozása. Akkor még nem tudtam mihez hasonlítani és hova tenni ezt a mámort, csak miután megismertem, miként képes ez a két dolog hatni az emberre. A sétából visszatérve a húsvéti vásárt is megtekintettük, ami kisebb csalódás volt számomra. Azt hittem, hogy sokkal több stand és hasznos portéka lesz. Nem is vásároltunk semmit. Mikor már mindent végigpásztáztunk, anya kijelentette, hogy haza kell indulnunk. Szomorúan konstatáltuk, hogy véget ért ez a csodás nap.
Következő úti célunk a bécsi óriáskerék és a Duna-torony volt. Az óriáskerékkel kezdtünk, melybe kicsit félve léptem be. Viszont az ajtók csukódtak, innen már nem volt visszaút. Mindig is fel szerettem volna ülni rá, muszáj legyőznöm a tériszonyomat! Ahogy emelkedtünk a magasba, a félelmem egyre jobban kezdett eltűnni. Mikor felértünk a tetejére, a szám is tátva maradt a csodálkozástól. Nem akartam hinni a szememnek. Bécs fentről mesébe illő volt. A következő attrakció a Duna-torony, szintén a magasságból csodálhattuk a várost. Innen még szebb volt.
Harmadnap eseménydús nap elé nézhettünk. Először fiákerre, vagyis lovas kocsira ültünk, és körbekocsikáztuk Bécs főbb részeit. Ezután megnéztük az Anker-órát, mely két épületet köt össze. A napot a Liechtenstein-kerti palotával zártuk. A következő napokban Bécs utcáit róttuk. Felfedeztük a Kohlmarkt és Hoher Markt kínálta vásárlási lehetőségeket. Anyuval kendőt választottunk. Én egy világos rózsaszín tónusút, anyu pedig barackos árnyalatút. Apunak egy nem éppen pénztárcabarát karórán akadt meg a szeme. Anyuval kicsit szörnyülködtünk az árán, de már évek óta szeretett volna ilyet. A Demel-cukrászdát sem hagytuk ki, ahol vaníliaparfé-golyót kértem, anyuék pedig a Sacher-tortát. Az utcák este váltak a leghangulatosabbá. A tavaszi alkonyba burkolt fák lombjai körülölelték a lámpás oszlopokat.
Az utolsó előtti napon Bécs történelmi központját tekintettük meg, a Szent István-székesegyházzal egybekötve, mely kívülről is bámulatos a maga gótikus jellegével. Mikor az ember belép, azt sem tudja, hova nézzen. Mindenhol freskók, szobrok és összhangban lévő színek. Sajnos az utolsó nap is elérkezett. Megtekintettük az Időutazás Bécsben nevű programot, amely lenyűgöző volt. Itt láttuk a római kori Bécset, átvészeltük a pestisjárványt, és találkozhattunk a klasszikus zene nagy alakjával, Wolfgang Amadeus Mozarttal. Mindenki kicsit csüggedt volt, mivel tudtuk, hogy elérkezett a hazautazás ideje. Nekem leírhatatlanul tetszett a kirándulás, remélem, még lesz alkalmam többször visszatérni Bécsbe. Azt sem tartom kizártnak, hogy ezen a festői helyen éljek.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.