Önök írták

Kerti menyasszonyok, avagy várom AZT a tavaszt

Jó locspocs telet jósoltak az M1-en. Tapasztalhattuk is. Ennek utána csak egy igazi tavasz jöhet, ha már így türelmetlenkedik, nem tekintve bele a naptárába. Csak itt lenne, tele virágzó falombokkal. Például almafákkal, szerte illatozó virágukkal, kackiásan sorba csábítva mindenkit, azokat, kik közelednek, vagy az éppen távozókat. Vagy a körtefák. Ezek, ha úgy adódik, meg kedvez nekik az idő, magukra veszik menyasszonyi ruhájukat, látszatra talán a legeslegszebbek. Még Sisi koronázási díszmagyar köntösével is felveszik a versenyt, hiába volt az hajdan ezüstszálakkal átsújtva, és telis-tele igaz gyémántokkal.

Nehéz választani. Máskor jómagam, ahogy mások is, megesküdnék, hogy a legszebb kerti menyasszonyi ruha mégis csak a cseresznyefáé. Vagy éppenséggel meggyfáé? E kérdés eldöntetlen marad, vagy eldőlt, nem emlékszem, mert ráérősen töltögettünk, egyikünk a másiknak. Aztán cseresznyéből, éppenséggel meggyből, ki tudhatta most, ennyi sok év eltelte után.

A szilvafa öltözete virágba boruláskor a legjózanabb az összes kerti menyasszonyok közül, mert már akkor türemkedik közébük zölden levelecskéivel a csalóka remény, minden különösebb illatok nélkül. Viszont gyümölcsének párlata – annak illata – nem arányos ezzel. Rácáfol erősen. Így járhat bárki, ha szerény, visszahúzódó lány nyeri meg tetszését. Ráadásul el is veszi!

Barackfa viráglombja, az a Dior a kerti menyasszonyok között. Virágzása teljében, próbára odalépni a derekához, minden metsző-vágó eszköz nélkül. Még a zsebben se lapuljon vastárgy. Munkaruhán se legyen fémgomb, fémkapocs. Ha van, szükségeltetik levenni és így közelíteni. Aztán türelemmel kivárni, míg a fa ki nem érzi, nem rossz szándékkal közelítünk, s ha megnyugszik, tapasztalni lehet, úgy illatosít, mintha (veled) lélegezne.

Ennek tudatában a mórok, egykori urai az Ibériai-félszigetnek, még annak idején, mielőtt Kolombusz kihajózott volna Ázsia felé, úgy hódoltak a nőknek, hogy virágzó barackágat nyújtottak át jeléül annak: „lélegezzünk együtt”.

Igaz, a barackfámat három éve ültettem – egész, ajándékozható virágra még nem telik növéséből. Lehet, majd egyszer – talán jövő tavaszkor…

A Dumás

Elbúcsúztattuk a farsangot

A vízkereszt utáni időszakban falunkban az utóbbi években szinte hetente szórakozunk, bálozunk. Már szinte hagyomány, hogy az év első bálja a vadászbál, mely a legtöbb vendégről és a finom vadgulyásról híres. Ez után az iskoláink, óvodáink mellett működő szülői szövetségek szervezkednek, ami már fél évszázados tradícióra tekint vissza. Újszerű kezdeményezés a borászok bálja, ahová sok-sok kilométerről is érkeznek a vendégek és a borászok, hogy a jóízű szentpéteri borocska mellett szórakozzanak. Talán kuriózumnak számít járásunkban a banyabál, ahol csak a női nem szórakozik tarkabarka műsorral fűszerezve, így kellemes perceket szerezve önmagának, férfiak nélkül.

Szlovák kultúrszervezetünk, a Matica évi rendszerességgel február elején szórakoztatja a nagyérdeműt. A Valentin-napról sem feledkeznek meg falunk vendéglátói, ahol finom vacsorával és zenés szórakozással szerezhetnek szép emlékeket maguknak az érdeklődők. Közben iskoláink, óvodáink nagy izgalommal hangolódnak a karneválra, készítik szebbnél szebb jelmezeiket, hogy egy jót szórakozzon együtt a csapat. Ahogy közeledünk a farsang végéhez, nyugdíjasszervezetünk ételkóstolgatásra invitálja tagjait, hogy egy szép alkalmat teremtsenek a közös kikapcsolódásra, eszmecserére. Mindeközben borászaink megtartják a 26. borversenyt, s ezzel eljutottunk a farsang végéhez, ahol megtarthatjuk farsangi bálunkat, a 14. hagyományos Csemadok-bált. Kultúrszervezetünk ez alkalommal vacsorával, megterített asztalokkal, díszbe öltöztetett teremmel, rengeteg tombolával, két fődíjjal, négytagú zenekarral várta vendégeit. A Kossányi József Alapiskola, valamint a Csemadok tánccsoportjai meghozták a kellő hangulatot. Fergeteges szórakozással a jövőben való találkozás reményében búcsúztunk el egymástól.

Minden esetben úgy gondolom, szervezőink megérdemlik a dicséretet, hiszen munkájukkal mások érdekében fáradoztak.

Szabó Gabriella, Szentpéter

Elhozzuk neked a világot!  

A második nagy találkozás. Március 7–8-án került sor az izsai Döme Károly Alapiskola és Óvoda épületében a diákok, tanárok és a nagyközönség találkozójára a londoni Metropolitan Egyetem diákjaival. Pár hónappal ezelőtt volt alkalmunk megismerni az afrikai kontinens kultúráját, Skopp Ildikó, az izsai iskola egyik volt növendéke, a londoni egyetem tanulója társai segítségével most a török és az angol kultúrát hozta el a gyerekeknek és az érdeklődőknek. Az első napon Omer Eraslan török fiatalember prezentációjában a török világot mutatta be, elmondta, hogy aki tanulni akar, és megismerni a világot, annak minden elérhető, csak ki kell tartania. A világon lehetetlen nincs. Beszámolóját kérdések és kvíz követte, ahol az izsai diákok jeleskedtek.

Másnap a vendégek a múzeumban ismerkedtek a falu múltjával, majd Amber Holly londoni egyetemista mutatkozott be, aki sok érdekességet mondott el az angol fővárosról. Ő is hangsúlyozta a kitartást az élet minden területén, a szeretet jelentőségét, céljaink fel nem adását.

Az angol vendégeknek Chren tanító néni, a közkedvelt Sziszi néni diákjai angol nyelven mutatták be a szlovák iskolarendszert. Ezt követte a gyerekek műsora, majd társasjáték. Az összejövetelt Dudás Katalin, az iskola igazgatónője zárta. Megköszönte e nemes cél támogatóinak igyekezetét, és Skopp Idikóval megígérte, hogy a találkozók még ebben a tanévben folytatódnak, s az iskolaév végén a két legügyesebben fogalmazó tanuló ellátogat Londonba.

Egriné T. Szonja, Komárom

Tekintélyes tanító

Így a tanítónap táján szeretnék megemlékezni az egykori tanító néniről, Horvát Karolináról. Nagymegyerről származott, és annak idején Kamocsára helyezték őt tanítani. Úgy kellett őt neveznünk, hogy Lívia kisasszony, és arról volt híres, hogy nagyon szigorú volt. Olyan nagy tekintélye volt a szülők és a diákok előtt, hogy az ritkaságszámba ment. Az volt a jelszava, hogy a tanítási óra alatt olyan csendnek kell lenni, hogy a légy zümmögését is meg lehessen hallani. Mi, tanulók olyan fegyelmezettek voltunk, hogy nem mertünk a padban se forgolódni, se a padtársunkkal suttogni, vagy netán beszélgetni, mert jött az intő a rossz veselkedésért. Üzentek a szülőknek, és otthon meg az anyák, apák is megszidták a gyereküket, hogy szégyent hoznak a családra. Nem is mertünk panaszkodni otthon, hogy mi történt az iskolában. Régen, a mi időnkben ez így volt rendjén. Sajnos, ma már másképp van. Elszomorító, hogy olyan is előfordul, mikor a tanulók megverik a tanáraikat. Ha ilyen híreket hallok, mindig a Lívia kisasszonyra gondolok, vajon most ő hogyan viszonyulna a jelenlegi helyzethez?

Özv. Tóth Irén, Komárom

A szerencse bűvöletében

Szerencse, szerencse, mit is jelenthet ez a szó, és honnan is származik? Jelentősége visszanyúlik valahová az ősi időkre, amikor az emberek áldozatokat mutattak be mindenféle isteneknek, és hittek abban, hogy ezzel megnyerik a jóindulatukat, s maguk mellé állítják a szerencsét. A szerencsejátékokat is ismerték már az ókorban, a görög és római kori időkben mindenképpen, gondoljunk csak a kocsiversenyekre, kockavetésre (Cézár idejéből származó szállóige az alea iacta est, vagyis a kocka el van vetve). Aztán jöttek a kártyajátékok, a rulettről, a sportfogadásokról pedig már nem is beszélek. Leszokni róluk bizony nagyon nehéz. „Hű, ha nekem egyszer szerencsém lenne! Csak egyszer! – halljuk többször is. – De jó volna ezer, tízezer vagy millió euró! Ha nyernék!” Mert ugye ez tisztán szerencse dolga. Az ember dolgozik (vagy már ledolgozta éveit), és az a pénz, amit keres, éppenhogy elég hónapról hónapra (megjegyzem, régen még spórolni is lehetett), többre nem. Persze, hogy jól jönne egy jó lottótalálat vagy nyerő sorsjegy! Tehát kellene a szerencse. De az életben másfajta szerencse is szükségeltetik. Ha nem üt el egy autó, nem karambolozol, ha leesel valahonnan, és nem töröd el a lábad, már az is szerencse, nem? Én is átéltem néhány ilyen szerencsét. Először is mikor megszülettem, aztán gyermekkoromban tényleg szerencsém volt. Nem fulladtam a vízbe, pedig még úszni nem tudtam, nem ütött agyon az áram (kb. 3000 voltos transzformátor). Nem gurultam a vonat kerekei alá, csak mellé, amikor éppen fel akartam ugrani, és az már kezdett gyorsulni, a kórházakból szerencsésen hazaérkeztem, és még jó néhányszor mondhatnám, hogy „szerencsém volt”. De sokan így vannak ezzel, úgyhogy ne is legyünk elégedetlenek életünkkel. A pénz sem old meg mindent, de azért jó, ha van, az egyik embernek sikerül, a másiknak nem. Nem vagyunk egyformák sem. Még jó, hogy nem!

De amikor nem jön a szerencse, hiába várjuk, akkor mondjuk, hogy elpártolt tőlünk. A népmesékben azonban találkozhatunk vele. Ha hősünk az erdőben járva összefut egy banyával, akkor azt úgy kell szólítani, hogy „adjon isten jó estét, öreganyám”, ő persze azt feleli: „szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál”.

Azt is híresztelik a szerencséről, hogy ha az úton átmegy előtted egy fekete macska, vagy otthonról elindulva visszafordulsz, mert ott felejtettél valamit, tuti, nem lesz szerencséd. Ellenben ha kürtősöprővel találkozol, már nyálazhatod az ujjad, és keresheted a ruhádon a gombot (ha van egyáltalán), talán-talán, de ez sem biztos. Vagy ha a tenyered viszket, szerencse ér, vagy pénz áll a házhoz. A népi hiedelem szerint kéményseprővel találkozni szerencse, pappal találkozni szerencsétlenség. Vadásznak, halásznak, kártyásnak nem szabad szerencsét kívánni, mert az ellenkezője teljesül. Ha a pók este leereszkedik valakire, az szerencsét hoz. A 13-as szám szerencsétlen.

Valamikor, úgy 15-20 éve volt egy szép sárga színű macskánk. El is neveztük Garfieldnak, mert akkortájt sugározta a tévé a népszerű mesesorozatot Egyszer bort fejtettem. Volt még akkoriban egy 500 literes nehéz hordónk. Nem is vittük le a pincébe, talán csak egyszer vagy kétszer. A kamrában tartottuk. A borfejtésnél meg aztán bármilyen otthoni munkánál a házi kedvencek (kutya, macska) ott ólálkodnak körülöttünk. Mikor már végeztünk a borfejtéssel, és indulunk befelé, nem látjuk a Garfieldot sehol. Na, majd csak előkerül valahonnan, gondoltuk. Estefelé azért nem hagyott nyugodni a dolog, és újból átnéztük a helyiségeket, az udvart is. Még az 500 literes hordót is megemeltük valahogy. És, és… ott volt alatta. Elnyúlva, mint egy palacsinta, olyan lapos. De észrevettem, hogy talán még van benne élet. Gyorsan leöntöttem egy vödör hideg vízzel, de nem fűztem hozzá sok reményt. Reggel mit látunk? Hogy a Garfield járkál. Mintha mi sem történt volna. Nemhiába mondják, hogy a macskának hét élete van. Szerencséje volt. Akkor. Úgy három év múlva a házunk előtt egy vonat átment rajta. Azt már nem élte túl. Ott, akkor nem volt szerencséje.

A végére még annyit, ami talán biztosan fontos, hogy amikor a bányászok lemennek a bányába, úgy köszönnek egymásnak a váltásnál, hogy jó szerencsét!, és biztos nem arra gondolnak, hogy befusson egy 5-ös vagy 6-os találat. Bármerre visz is az utunk, őrizzük meg méltóságunkat, hitünket, józanságunkat, s akkor lehet, hogy majd a szerencse is mellénk szegődik.

Ondró Ernő, Kéménd

Kedves Vasárnap!

Minden tiszteletem, elismerésem a Koperta tollforgatóinak. Ők azok a különleges egyének, akik koruk, betegségük ellenére tollat fognak, és elmondják véleményüket. Ők a Csemadok család önzetlen hívei, akik az alapítástól kezdve fáradságot nem ismerve önkéntesként tevékenykedtek. Ezt életük bizonyítja, és kitüntetés számunkra, hogy megértük a Csemadok 70 éves jubileumát. Czuczorné elismerő szavait köszönöm, és Tóth Éva kassai tudósítóról szeretném tudni, hogy nem volt-e az egykori Pozsonyi Pedagógiai Iskola (PPG) növendéke. További sikeres munkát kívánok kedves Mindnyájuknak.

Hajtman Kornélia nyugdíjas pedagógus, Párkány

*

A 6. szám Kopertájában olvastuk az édesanyámmal, hogy a párkányi magyar gimnáziumban ötvenéves találkozót rendeztek, és megemlékeztek elhunyt osztálytársaikról és szeretett osztályfőnökükről, Lukács Zsigmondról is. Mi, akik ismertük őt, mert ő is Kamocsán született, szintén nagy tiszteletben tartjuk az emlékét. Nagy tudású, szerény ember volt, sokan nem is tudják, hogy keresztrejtvényeket is szerkesztett.

Hostina Irén, Komárom