A nagy meleg miatt megszakíthatják a versenyeket a tokiói olimpián

Tokió 2020

Roman Buček, a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság sportigazgatója szerint nagyon egyszerű lesz a sportolók számára a közlekedés a jövő évi ötkarikás játékokon Tokióban. 

„A sportlétesítmények többsége két fő zónában összpontosul, az olimpiai falu pedig a kettőnek a határán fekszik. mintegy tíz kilométerre” – újságolta a hétfői sajtótájékoztatón az ázsiai nagyvárosból nemrég hazaérkezett sportvezető. 

Buček elmondta, egyedül a pályakerékpárosok versenyhelyszíne változott, a tervekhez képest 100 km-rel messzebb, Izu városába kerültek, ami a szervezőknek – a már kiépült infrastruktúrának köszönhetően – százmillió dolláros megtakarítást jelent.

Nagyobb gondot az időjárás okozhat, Buček látogatásának idején is nagyon erős szél fújt, ráadásul az olimpia időpontjában (július 24. – augusztus 9.) nagy hőség várható. Emiatt egyes sportágak esetében fontolgatják, hogy a 13-tól 19 óráig terjedő idősávban szüneteltetnék a küzdelmeket, a nagyon hosszú számok (maraton, gyaloglás) rajtját pedig kora reggelre helyezik át. 

Az építkezésekkel nagyon jól haladnak a japánok, semmi csúszás nincs, sőt, tegnap azt is közölték, mekkora lesz a kapacitása egyes létesítményeknek. Az olimpia nyitó- és záróünnepségének otthont adó Olimpiai Stadionban 68 ezer néző foglalhat majd helyet. A labdarúgó- és rögbimérkőzéseknek, valamint az öttusának helyt adó Tokió (Adzsinomoto) Stadionban 48 ezren szurkolhatnak majd, az Olimpiai Vizesközpontban pedig 15 ezren lehetnek ott. 

Az eredeti pályázatban még nem szereplő fukusimai Azuma Stadionban, amely a softball- és baseballküzdelmek ad majd otthont, 14 300-an ülhetnek, az országúti kerékpárversenyek befutóját 22 ezren nézhetik meg a Fudzsi Nemzetközi Motorsport Versenypályán, míg az Enosimai Jachtkikötőben 3600-an szurkolhatnak a vitorlázóknak – utóbbiak saját olimpiai faluban fognak lakni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?