Jankovská újra felöltené a talárt, az igazságügyi tárca szerint nem távozik

igazságügyi minisztérium
Pozsony |

Monika Jankovská igazságügyi államtitkár nem távozik a hivatalából. Ezt az információt az Igazságügyi Minisztérium tette közzé a közösségi hálón azzal összefüggésben, hogy Jankovskát áthelyezik a Trencséniről a Pozsonyi Kerületi Bíróságra.

 

A tárca hétfői közleménye szerint Jankovská továbbra is államtitkár, illetve felfüggesztett bíró marad.

Az SZK Bírói Tanácsa hétfőn jóváhagyta a kérvényét, melyben a Pozsonyi Kerületi Bíróságra való áthelyezését kérte 2019. április 1-től. Jankovská a Bírói Tanács előtt kijelentette: vissza akar térni a bíróságra.

„A 385/2000 számú törvény szerint kell eljárnom. Miután megegyeztem a kerületi bíróság elnökével, és természetesen az igazságügy-miniszterrel, valamint a kormányfővel is, a törvény által előírt határidők betartása mellett bíróként folytatom tovább” – tette hozzá Jankovská.

Arra a kérdésre, hogy lemond-e az államtitkári tisztségéről, illetve a képviselői mandátumáról, tekintettel arra, hogy a kerületi bíróságon szükség van a bírókra, a parlament és a kormány megbízatási ideje azonban csak egy év múlva jár le, azt válaszolta, hogy a mandátumát sosem fogadta el. Elismételte, hogy ismét bírónőként akar tevékenykedni, de hogy pontosan mikor ölti fel újra a talárt, nem konkretizálta. „Ahogy mondtam, azután térek vissza a bíróságra, hogy megegyeztem a kerületi bíróság elnökével, az igazságügy-miniszterrel és a kormányfővel” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?