Enyhén csökken a munkanélküliség

Pozsony |

Mára a munkaügyi miniszter is elismeri, hogy a szlovákiai munkanélküliség további látványos csökkenésére nem számíthatunk. Ján Richter szerint ehhez azonban az is hozzájárul, hogy a középiskolákból kikerülőknek túl nagyok az elvárásaik.

 

„Az év eleji stagnálást követően februárra visszazökkentünk a régi kerékvágásba: enyhén csökkent a munkanélküliség, ezzel párhuzamosan pedig nőtt a foglalkoztatottság. Bízom benne, hogy az idei év végéig tovább csökkenhet az állástalanok száma, ez azonban már nem lesz olyan látványos, mint korábban. Az elkövetkező időszakban a munkáltatóknak egyre nagyobb gondot okoz majd a munkaerőhiány” – állítja Richter.

A munkanélküliséget mérő mutató történelmi mélyponton van, a csökkenése azonban már tavaly sem volt olyan látványos, mint korábban. Szlovákiában a gazdasági válság kirobbanását követően rendkívül gyorsan megugrott az állástalanok száma: míg 2008 nyarán a munkanélküliség alig haladta meg a 7 százalékot, már 2009 nyarára átlépte a 12 százalékos határt. A csúcsot 2013 elején érte el, csaknem 15 százaléknyi állástalannal, azóta azonban szinte megállás nélkül javult a helyzet. Már 2017 őszén 6 százalék alá csökkent a munkanélküliség, az elmúlt időszakban azonban lényeges lassulásnak lehettünk tanúi. „Az egy évvel ezelőttihez képest 0,56 százalékponttal, idén februárra 5,16 százalékra esett vissza az állástalanok aránya” – nyilatkozta Marián Valentovič, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) vezérigazgatója, a legfrissebb munkapiaci adatokat ismertetve. Eszerint az elmúlt hónapban 174 ezer állástalan volt az országban, akik közül nagyjából 141 ezer lett volna képes egy kedvező állásajánlat esetén azonnal munkába állni. A nyilvántartott állástalanok száma az elmúlt egy évben 19 ezerrel csökkent. Az egyes régiók között továbbra is látványos különbségek vannak. Míg több nyugati járásban már 2 százalék alatt mozog az állástalanok aránya, a negatív csúcstartónak számító Rimaszombati járásban ez még mindig meghaladja a 16 százalékot.

 

Kapcsolódó cikkünk

Február végén a munkaügyi hivatalok több mint 86 ezer szabad munkahelyet kínáltak az álláskeresőknek, nagyjából 5 ezerrel többet az egy hónappal korábbinál. A legtöbb betölthető állás, nagyjából 23 ezer Pozsony megyében, a legkevesebb, alig valamivel több, mint 5 ezer, Besztercebánya megyében állt rendelkezésre. „Az új álláshelyek száma Szlovákiában ugyan folyamatosan nő, a középiskolákból frissen kikerülők igényei ugyanakkor egyre nagyobbak” – figyelmeztet Richter. Tavaly szeptemberben csaknem 6 ezer, középiskolát végzett jelentkezett a munkaügyi hivataloknál, és a számuk még most is meghaladja a 3700-at. „Fél év alatt alig több mint a harmadával csökkent a számuk, amit kevésnek tartok. A munkaügyi hivatalok nyilvántartásában levők közül ráadásul sokaknak olyan a végzettsége, amely iránt manapság nagy a kereslet a munkapiacon, és csak azért utasítják vissza az ajánlatokat, mert nincsenek megelégedve a felkínált fizetéssel” – mondta a tárcavezető. A főiskolát végzettek Richter szerint gyorsabban találnak munkát, még ha nem is abban a szakmában, mint amit kitanultak. Tavaly ősszel 7,5 ezer frissen végzett főiskolás jelentkezett a munkaügyi hivataloknál, akik közül mára nem egész 1200an maradtak. Az utóbbiak között a közgazdasági szakokat, pszichológiát, politológiát és pedagógiát végzettek dominálnak. „A középiskolát végzettekkel szemben a magasabb végzettséggel rendelkezők körében kevésbé okoz gondot az olyan állások elfogadása, amelyekhez egyébként elegendő lenne a középiskolai végzettség is, és a főiskolát végzetteknek a bérekkel kapcsolatban sincsenek olyan nagy elvárásaik, mint a középiskolákból kikerülőknek” – tette hozzá Richter. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?