SNS: Pellegrini szava nem számít, csak az érdekes, amit Fico mond

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök kritizálni merte a koalíciós partner SNS-t az egyik politikai műsorban, amit a nemzetiek nem tűrtek szó nélkül.

Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök A TA3 V politike című műsorának vendége volt, ahol azt mondta, nem akarja kitalált problémákra fecsérelni az idejét, miközben a társadalomban egyre nő a feszültség.

A miniszterelnök ezzel az SNS által kifogásolt repülőtér-felújításokra gondolt, amit elvileg az USA finanszírozna, csakhogy ezt a nemzetiek elfogadhatatlannak tartják. A szerződés azonban még kidolgozás alatt van, ezért Pellegrini szerint nem aktuális a kormány bukása.

Pellegrini elmondta, hogy szeretné, ha a kormány kitöltené a 2020-ig tartó mandátumát, de csak akkor, ha úgy érzi, ezzel hasznot hoz az országnak. Amennyiben ez a viszony nem működne, el tud képzelni a politikán kívül eső jövőt is. Azt is elmondta, hogy ahhoz, hogy a Smer működni tudjon, alkalmazkodnia kell az új időkhöz.

A miniszterelnök szerint a szlovákiai atmoszférát leginkább az újságírók és a politikusok befolyásolják. Ugyan elutasította a Smer elleni támadásokat, de azt is elismerte, hogy politikusoknak is tükörbe kell nézniük a probléma kapcsán.

Pellegrini beszélt Fico pártelnök Bašternák-komplexumban lévő lakásáról is, melynek ügye évek óta húzódik. Mint mondta, ő másképp oldaná meg a lakhatás kérdését, mivel

Fico szerinte az üggyel traumatizálja a szlovákiai társadalom nagy részét.

SNS: Pellegrini azt mond, amit akar, csak Fico szava számít

Az SNS közleményben reagált Peter Pellegrini szavaira, melyben leszögezik, hogy őket nem érdekli, mint mond a miniszterelnök a politikai műsorokban, kizárólag az számít, amit Robert Fico mond a koalíciós tanácsban. Mint írják, Pellegrini

„csak a véletlenek összjátékának köszönhetően lett miniszterelnök. A személyes véleménye nem bír politikai relevanciával.“

- írják.

Szavait mediális támadásnak minősítették és kijelentették, hogy csak Robert Fico pártelnök véleményét tartják fontosnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?