A hajrára elfogyott
 a felsőszeliek puskapora

hodosi focisták
Galánta |

A lehető legrosszabbkor, a torna kicsúcsosodását jelentő párharcokon fogyott el a mezőny leggólképesebb (25 találat a csoportmérkőzéseken) alakulatának, a felsőszelieknek a puskapora. 

Az elődöntőt ugyan még büntetőkkel megnyerték, de a tornadöntőben szoros vereséget (0:1) szenvedtek, így a Galántai járás kezdői terembajnokságának fináléját a szerediek A csapata nyerte. Az U11-es korosztály erőpróbájával fejeződött be a Galántai Területi Futballszövetség elnökének serlegéért rendezett hagyományos teremtornák idei sorozata. A legifjabb focistapalánták mezőnyében idén is tizenkét csapat csatázott az elsőségért. Ami a résztvevőket illeti, az összes alakulat a területi bajnokságban szerepel. 

„A jókaiak két nappal a torna kezdete előtt jelezték, hogy játékosaik megbetegedése miatt nem vesznek részt a megmérettetésen. Szerencsére a szerediek bő játékoskerettel rendelkeznek, ezért ők vállalták, hogy két csapattal állnak csatasorba. A korosztály nyolcadik alkalommal lezajlott megmérettetésén a kollektívák előbb a két hattagú csoportban körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a pontokért. A csoportok két-két legjobbja az elődöntőben folytatta, a vesztesek a 3. helyért, a győztesek pedig a trófeáért mérkőztek. A bevált szokás szerint a rendes játékidőben döntetlennel zárult mérkőzések után zajló büntetőpárbaj győztese két, vesztese pedig egy ponttal gyarapította gyűjteményét. Érdekesség, hogy az elődöntő és a 3. helyért játszott meccsen rendes játékidőben nem esett gól, a győztesről büntetők döntöttek. A tornát a szerediek A csapata nyerte, a felsőszeliek pedig a torna legjobb kapusának és legjobb góllövőjének odaítélt különdíjjal vigasztalódtak” – tájékoztatta lapunkat Milan Horňáček, a területi futballszövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. 

Érdekes

A GALÁNTAI TERÜLETI SZÖVETSÉG VIII. TEREMBAJNOKSÁGA A KEZDŐK (U11) KOROSZTÁLYÁBAN

Csoportmérkőzések – A csoport: Matúškovo–Horné Saliby 0:11, Dolné Saliby–Sereď A 1:4, Trstice–Veľké Úľany 2:0, H. Saliby–V. Úľany 6:0, Sereď A–Trstice 3:0, Matúškovo–Dol. Saliby 0:2, Dol. Saliby–H. Saliby 0:4, Trstice–Matúškovo 4:0, V. Úľany– Sereď A 1:5, H. Saliby–Sereď A 2:0, Matúškovo–V. Úľany 2:3, Dol. Saliby–Trstice 0:5, Trstice–H. Saliby 2:2 – büntetőkkel: 2:3, Sereď A–Matúškovo 7:2.

B csoport: Váhovce–Veľká Mača 0:1, Galanta B–Abrahám/ Hoste 1:0, Pusté Úľany–Sereď B 0:0 – büntetőkkel: 0:1, V. Mača–Sereď B 2:1, Abrahám/Hoste–P. Úľany 0:0 – büntetőkkel: 0:1. Váhovce–Galanta B 0:2, Galanta B–V. Mača 1:0, P. Úľany–Váhovce 1:3, Sereď B–Abrahám/Hoste 3:1, V. Mača–Abrahám/Hoste 5:1, Váhovce–Sereď B 0:1, Galanta B–P. Úľany 2:0, P. Úľany–V. Mača 2:2 – büntetőkkel: 3:2, V. Úľany–Dol. Saliby 0:0 – büntetőkkel: 0:1, Sereď B–Galanta B 2:0, Abrahám/Hoste–Váhovce 3:3 – büntetőkkel: 3:4.

Elődöntő: H. Saliby–Sereď B 0:0 – büntetőkkel: 1:0, Galanta B–Sereď A 0:0 – büntetőkkel: 0:1.

Mérkőzés a 3. helyért: Sereď B–Galanta B 0:0 – büntetőkkel: 1:0.

Döntő: H. Saliby–Sereď A 0:1. 

Díjazottak – legjobb kapus: Renczés Viktor (felsőszeli); legjobb mezőnyjátékos: Sebastián Krajčík (galántai); legjobb góllövő: Lukáš Slamka (13 gól, felsőszeli)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?