Gokartkupadöntő Pelsőcön

gokart
Pelsőc |

Péntek este (kezdés: 19.00) a döntővel csúcsosodik ki a kelet-szlovákiai településen a Single Race versenysorozat, amely novembertől márciusig tartott az ország második legnagyobb gokartcsarnokában. 

Mindenki indulhatott, aki kedveli az adrenalint, élvezni akarta e motorsport örömeit, tizenöttől akár kilencvenkilenc éves korig. „Háromszor nyolcperces időfutamokon a győztesről a legjobb idő döntött. Minden futam előtt gokartot sorsoltunk az indulóknak, hogy mindenki maximálisan tisztességes körülmények között küzdhessen. A döntőben bárki indulhat, de eredménye csak annak számít be a Single Race-sorozatba, aki az összes selejtező futamnak több mint a felén, vagyis legalább hat alkalommal indult – tudtuk meg Matúš Maliaktól, aki a csarnok mindenese. – A döntőnek mindig sajátos a hangulata, és hagyományszerűen mintegy húsz gokartost várunk Szlovákiából és Magyarországról is. A győztes szép kupát vehet át, és a Kartin Arena Cup (KAC) 2018/2019-es évadjának bajnok lesz.” A KAC-ot változatlan formában 2015 óta szervezik a pelsőci csarnokban, s az ott edző versenyzők az ország legjobbjai közé tartoznak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?