Még tárgyalnak az alkotmánybíró-jelöltekről

alkotmánybíróság
Pozsony |

A koalíciós pártok között még nincs egyezség az alkotmánybíró-jelöltekről, sőt, az egyes frakciók sem vették át a jelöltek névsorát. Az alkotmányjogi bizottság ma és holnap hallgatja meg a jelölteket, a parlament a kedden kezdődő ülésszakon szavaz róluk. 

A Smer–SNS–Híd koalíció még egyáltalán nem tárgyalt az újabb alkotmánybíró-jelöltekről. Állítólag az egyeztetés a pártelnökök betegsége miatt húzódik. Az alkotmánybíró-jelöltek nem volt téma a keddi koalíciós tanácson sem. Egyelőre a pártok frakciói sem sietik el az egyeztetést. Róbert Madej (Smer), az alkotmányjogi bizottság elnöke szerint a Smer frakciója csak a jövő héten egyeztet a jelöltekről. Basternák Tibor, a Híd frakcióvezetője is megerősítette, hogy a hidas képviselők sem tárgyaltak még a jelöltekről. „Megvárjuk az alkotmánybíró-jelöltek nyilvános meghallgatását, csak utána egyeztetünk a képviselőkkel arról, kiket támogatunk” – közölte Basternák. Tibor Bernaťák (SNS) viszont azt állította, a nemzetiek már foglalkoztak a jelöltekkel. „Egyelőre nem szeretnék konkrétumokat elárulni” – mondta Bernaťák. 

Ugyanakkor a koalícióban még a szavazás módjáról sincs egyezség. A Smer ragaszkodik a titkos szavazáshoz. „Nagyon bízom abban, hogy a voksolás titkos lesz, mert az a parlamenti demokrácia megnyilvánulása” – fogalmazott Róbert Madej. Tibor Bernaťák szerint az SNS-nek nincs gondja azzal, hogy nyilvánosan szavazzanak a bírójelöltekről, ugyanakkor nem zárta ki azt sem, hogy beleegyeznek a titkos szavazásba. A Híd már korábban jelezte, hajlanak a titkos szavazásra, csak akkor ragaszkodnak ismét a nyilvános voksoláshoz, ha ismét háttéralkut sejtenének a fasiszta ĽSNS-szel. 

Az alkotmánybíró-választás második fordulójába 30 jogász, közjegyző és jogi végzettségű személy jelentkezett. Nyilvános meghallgatásukra ma és holnap kerül sor az alkotmányjogi bizottság, a parlamenti képviselők, az államfő hivatalának képviselői valamint számos szervezet jelenlétében. A képviselőknek már a márciusi ülésszakon szavazniuk kell a jelöltekről. Az Alkotmánybíróság február 16-tól négy bíróval, egyetlen szenátussal működik. Plénuma nem tud ülésezni, így a taláros testületet gyakorlatilag megbénult. ⋌(TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?